Óvodáink, bölcsődéink nyári leállása minden évben jó alkalmat teremt a soron következő felújítási munkák elvégzésére. Bár idén a rövidített zárva tartás kihívás elé állította a szakembereket, de így is sok intézmény szépült meg nyár végére, a munkák pedig az ősz folyamán tovább folytatódnak.

A Rózsakert Tagbölcsőde egy korábban nem használt bejáratához munka- és balesetvédelmi okokból védőkorlátot építettek a nyár folyamán.

A Tündérkert Tagóvoda Teknős csoportjában új parkettát raktak le, valamint kicserélték a régi kéményt és az elöregedett kazánt is. Ez utóbbi jelenleg a FŐKÉTÜSZ által végzendő ellenőrzésre vár.

A Rózsakert Tagóvoda épületén korábban egy rozsdás fémkémény volt, amelyet most a balesetveszély elkerülése érdekében eltávolítottak. Emellett kijavították a tető hibáit, valamint pótolták a beton járólapokat. Cserélték a régebbi tetőösszefolyókat is, mivel ezek időnként a tető beázását okozták.

A Leányka Tagbölcsőde üzemi mosogatójában lebontották és újra cserélték a régi szellőző rendszert, és újrafestették az érintett falakat.

Az intézmények megújítása az ősz folyamán tovább folytatódik. Várhatóan még szeptemberben elkészül a Mocorgó Tagbölcsőde tetőszerkezetének javítása, melynek során a tető elöregedett hullámlemezeit cserélik. Az év végéig pedig várhatóan elkészül a Csicsergő Tagóvoda 370 méternyi kerítésének, valamint a Szivárvány Tagóvoda dekorbetonjának javítása is. Kifestik továbbá a Bartók Tagóvoda, valamint a Napraforgó Tagbölcsőde helyiségeit és felújítják a Varázskastély Tagóvoda két teraszának mellvédjét is. Továbbá pár hónapon belül a Rózsakert Tagbölcsőde egy korábban nem használt bejáratához elektromos beléptető rendszert szerelnek fel a még biztonságosabb használat érdekében.

Azokat a munkákat, amelyeket nem tudtak a kéthetes zárvatartási időben vagy az intézmény működése idejében elvégezni, a jövő évre ütemezik át.

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/intezmenyi-felujitasok-a-nyar-folyaman