Kategória: Celeb

Elismerés Sulyok Lászlónak

A Kisfarkas a forradalomban című kötet szerzője lett a hónap művésze Sulyok László Salgótarjánban élő író, újságíró lett a hónap művésze. Az író a Polgármesteri Hivatalban vehette át a díjat Karsay Ferenc polgármestertől a napokban. Az író az elismerést azzal érdemelte ki, hogy mikrofont ragadott, és megörökítette Priska József Tamás néhai kerületi díszpolgárunk, 1956-os szabadságharcos rendkívüli élettörténetét, legalábbis annak főbb pillanatait. Sulyok Lászlót a rendszerváltás óta foglalkoztatta 1956 mint újságírót, egykori lapszerkesztőt és történelemtanárt. Az elmúlt évtizedekben rengeteg cikket, tanulmányt publikált különféle lapokban, kiadványokban e világtörténelmi eseményről, a korszakról és utóhatásairól. Priska József Tamással, a Magyar Politikai Foglyok Országos...

Elolvasom

Februártól kezdődnek a Cziffra György-Emlékév programjai

Az Emlékév a Cziffra Fesztivállal indul, az első eseményeket online rendezik meg. 2021-ben a hazai és nemzetközi zenei élet a 100 éve született Cziffra György zongoraművész előtt tiszteleg. Magyarország Kormánya a 2021. február és 2022. május közötti időszakot Cziffra György-Emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Mintegy 100 esemény valósul meg itthon és külföldön világhírű művészek részvételével. A sorozat a Cziffra Fesztivállal veszi kezdetét februártól: az első programok online lesznek elérhetők, egyes hangversenyek dátumai módosulnak, a személyes koncertlátogatást a későbbi – rendezvényeket érintő – bejelentésektől teszik függővé a szervezők. Az Emlékév célja, hogy felidézze a...

Elolvasom

Kautzky Armand és a Tesla

A színész régóta kötődik Budafokhoz és James BondhozTöbbször írtunk már róla, mert többször fellépett Budafokon, főleg a Klauzál Házban, így addig járt szerepelni a kerületbe, míg meg nem szerette. Sőt lakást is vett itt. Kautzky Armand Jászai Mari-díjas közkedvelt színész szinkronhangjával is hódít. November közepén belépett az „56-osok” táborába… – A Covid miatt mennyire volt nehéz időszak az elmúlt fél év? – Ilyen leállásra még nem volt példa az életemben. Igen szokatlan helyzetbe kerültem, hiszen számos előadásom elmaradt, ezért még a tavasszal balatoni házunkba költöztem, ahol nem unatkoztam, mert egy családi házban, kertben mindig van tennivaló. Ami a legjobb...

Elolvasom

Kóbor János: Nélküle már semmi sem lesz ugyanaz

Emlék Benkő Lászlóról és a kerületi Csilingelő gyermekkórus közös lemezéről Az Omega legendás billentyűse is elment… Benkő László dicsérte a kerületi Csilingelő gyermekkórust – írtuk még nem is olyan rég, amikor egy különleges lemez jelent meg a kerületi önkormányzat támogatásában Útközben címmel, melyen a budafoki kötődésű műsorvezető-szerkesztő, Dizseri András szövegeit, verseit zenésítették meg ismert zenészek. Köztük az Omega együttes legendás billentyűse, akit december elején kísértek utolsó útjára… – Hihetetlenül jó volt együtt dolgozni a gyerekekkel, szinte megfiatalodtunk a felvétel alatt – mondta akkor a Csilingelőről Benkő László. – Először volt bennük egy kis drukk, amit hamar feloldottunk, különösen a...

Elolvasom

Korai karácsonyi ajándék a Vidinek, osztozkodás az Újpesttel

Döntetlen az Újpesttel, vereség a Vidi ellen, a 7. helyen áll a Budafok az első osztályú bajnokságban Tudtuk, hogy lesz hullámvölgy is a BMTE 74 év utáni első NB I-es idényében, de amikor bekövetkezik, akkor mintha nem akarná elhinni az ember. Az utóbbi öt fordulóban három vereség mellett két döntetlen a csapat mérlege, de még így is a 7. helyen áll a Budafok. Most kell nagyon észnél lenni… „Megelőlegeztük a Fehérvárnak a karácsonyi ajándékot” – mondta lapunknak némi akasztófahumorral Csizmadia Csaba vezetőedző, arra célozva, hogy nemcsak Nikolics eladott labdája jelentett ajándékot, hanem azon kívül is hozzásegítettük a Fehérvárt a...

Elolvasom