Budapest-díjas lett Radóczy Mária keramikusművész
A tűzzománcművészetben végzett, nemzetközileg is kimagasló, több évtizedes munkássága elismeréseként, valamint a fiatal művészek felkarolásában és a kultúra terjesztésében játszott szerepéért Radóczy Máriát Budapestért-díjjal jutalmazták november 17-én, a Főváros napján. Az elismerés kapcsán a díjról, a segítségnyújtásról és a művészetről beszélgettünk a Budatétényben élő és alkotó tűzzománcművésszel.
– Mi volt az első gondolata, amikor értesült a Fővárosi Közgyűlés döntéséről?
– Elsősorban meglepett, de azt azonnal tudtam, hogy a kitüntetéssel járó pénzt nem tartom meg, hanem felajánlom egy olyan szervezetnek, amely életeket ment. Elismerésre méltó, hogy a mentők, ahogy a tűzoltók is, egyetlen telefonhívásra ugranak be az autóikba, és száguldanak a helyszínre. Meglátásom szerint a két szervezet közül – a körülményeiket tekintve – a mentőállomás áll rosszabbul, ezért a mentőknek ajánlottam fel a díjjal járó pénzjutalmat, amely, mint utóbb kiderült, több százezer forint. A kitüntetés átvétele után a mentőcsapat nevében Havasi Gábor, a közgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke köszönte meg a felajánlásomat.
– Nem először jótékonykodik.
– Van bennem erre hajlam, jobban szeretek adni, mint kapni. Zsűritagként mindig felajánlok különdíjakat, évek óta támogatom az ARTÉR Művészeti Egyesületet. Amíg nyitva lehetett a Radóczy Galéria, a fiatal művészeknek lehetőséget kínáltam a bemutatkozásra, adventi vásáron árulhatták a portékáikat. A Szent Mihály-napok művészeti kiállításainak közel húsz éve otthont nyújtottam. Az erdélyi Tortoma Könyvkiadó kiadta és terjeszti a munkáimat és az engem bemutató „Álmodni mertem…” című albumot, amelynek bevételét Barót kulturális törekvéseinek megvalósításához ajánlottam fel.
– Magyarországon legalább negyven kiállítása volt, és külföldön is több alkalommal mutatta be képeit, sőt, miután karmester férje révén sokáig Németországban élt, több középkori városkában is láthatták illusztratív, gyakran romantikus témájú tűzzománcait. Budafok-Tétényben számíthatunk-e újabb kiállításra?
– Az utolsónak tervezett, Klauzál Házban rendezett kiállításomra összegyűjtöttem a munkáimat az életművem lezárásaként. Felkértek azonban, hogy 2022-ben, a Tavaszi Fesztiválon a Magdolna Udvarban is állítsam ki az alkotásaimat, és engedtem a szervezők kérésének.
– Hogyan készül a karácsonyra?
– Már januártól takarékoskodom. Az év során, ha jártamban-keltemben meglátok egy-egy ajándéktárgyat, amelyről úgy gondolom, hogy a családtagjaim valamelyikének örömet szerez, megveszem. Semmi nem marad az utolsó pillanatra. Ajándéknak szántam a Klauzál Ház égisze alatt, Nánási-Juhász Krisztina segítségével elkészített, kilenc részből álló kisfilmsorozatot. Reményeim szerint ezzel idén is segítséget nyújthatok a kerületi gyerekeknek a karácsonyi készülődéshez.
(Az online kreatív foglalkozások 1–9. itt találhatók meg.)
Tamás Angéla
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/jobb-adni-mint-kapni
Vélemények