Budafok-Tétény önkormányzata a lakossági megkeresések alapján új parkolási rendet vezet be Budafok belvárosában. A szabályozásra azért van szükség, mert a terület az utóbbi években szinte egy nagy P+R parkolóvá vált. Az első három hónapban próbaidőszak lesz. Várjuk a lakossági észrevételeket és véleményeket a parkolas@bp22.hu e-mail címre, amelyek alapján szükség esetén változtatunk a parkolási renden.
A 2019-ben folytatott lakossági konzultáción a többség elutasította, hogy fizetős legyen a parkolás a XXII. kerületben. Emiatt azonban az itt lakók nem tudnak parkolni a lakásuk közelében. A lakossági konzultáció alapján, ezért önkormányzatunk különféle behajtási és parkolási korlátozásokat vezet be Budafok-Belváros több utcájában, a forgalomtechnikai változás a tervek szerint május 13-tól lép életbe.
Lakó-pihenő övezeteket alakítunk ki a lakótelepek környékén. A bölcsődék, óvodák, iskolák előtt rövid távon parkolhatnak majd azok, akik ezekbe az intézményekbe szállítják a gyerekeiket. Több helyen időkorlátozás lesz a nappali időszakban, a parkolás kezdetét a szélvédőn kell majd jelezni. A szakrendelő, az üzletek és a hivatalok környékén többnyire 3 órás lesz a limit nyitvatartási és ügyfélfogadási időben.
Az első három hónapban próbaidőszak lesz.
ÉSZREVÉTELEIKET ÉS VÉLEMÉNYÜKET JELENLEG ÉS A PRÓBAIDŐSZAK ALATT IS VÁRJUK a parkolas@bp22.hu e-mail címre, ezek alapján szükség esetén változtatunk a parkolási renden.
Az önkormányzat célja, hogy minden helyben lakónak kényelmes és átlátható szabályozás legyen.
Az alábbi felsorolás részletesen tartalmazza a tervezett szabályozást:
1. Leányka utcai lakótelep páratlan oldal (Leányka utca 7–9–11. házak mögötti – az Anna utca felé eső – parkolók), valamint az Anna utca 13–15. számtól a Törley térig tartó szakasza
-
Lakó-pihenő övezetet alakítunk ki a Leányka utca 7–9–11. házak mögötti – az Anna utca felé eső – parkolók területén.
-
A Budai Nagy Antal Gimnázium megközelítéséhez 2 K+R parkolót jelölünk ki (tanítási napokon 7.00–8.30 és 13.00–17.00 óra közötti időintervallumban);
-
az Anna utcában (9–11. szám előtti szakaszon) időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 6.00–18.00 óra között maximum 30 perc) – a jelenleg 15 perces várakozást megengedő szakaszon.
-
a Tündérkert óvoda bejáratához vezető közben marad az időkorlátos parkolás (munkanapokon 6.00–18.00 óra között maximum 30 perc)
2. Leányka utcai lakótelep páros oldala (nagy udvar a toronyházak között):
-
Lakó-pihenő övezetet alakítunk ki, ahol a parkolóhelyeket fel fogjuk festeni. Ezen a területen 16.00 és 8.00 óra között csak személygépkocsival lehet parkolni (biztosítva ezzel a kisteherautók – ideértve a 3,5 tonnát el nem érő furgonokat is – korlátozását).
3. Játék utca:
-
a Játék utca végében, az óvoda és bölcsőde bejáratánál 5 időkorlátos parkolóhelyet jelölünk ki (munkanapokon 6.00–18.00 óra között maximum 30 perc);
-
a Játék utcának a Demjén István u. és a Duna u. közötti szakaszán nem lesz korlátozás, kivéve a Duna utca előtti 3-3 parkolóhelyet (mindkét oldalon), ahol időkorlátos parkolást vezetünk be (hétköznapokon 7–17.00 óra között maximum 3 óra)
-
a Játék utcának a Duna u. és a Káldor A. u. közötti szakaszán időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 7–17.00 óra között maximum 3 óra), mindkét oldalon.
4. Duna utca:
-
A Leányka utca és a Játék utca közötti szakaszon időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra).
5. Demjén István utca:
-
A páros oldalon a teljes szakaszon, valamint a páratlan oldalon a lakótelep kikötő útja és a Leányka utca közötti szakaszon megállási tilalmat vezetünk be a kétirányú forgalom biztosítása érdekében.
6. Kossuth Lajos utca
-
A Savoyai J. tértől indulva a Kossuth Lajos utca 2–6. szám előtti szakaszon időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra);
-
a Kossuth iskola előtt 2 K+R pakolót jelölünk ki;
-
a fenti K+R parkoló és a jelenlegi „Megállni tilos” tábla közötti szakaszon (buszöböl kezdetéig) időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra);
-
a páros oldalon, a Kossuth L. u 28–38. előtti szakaszon (a Magdolna utcai gyalogátkelőhelytől a Müller pékségig) időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra);
-
a páratlan oldalon a Spar melletti zsákutcában, az üzlet épülete mellett 4 parkolóhelyet jelölünk ki, ahol időkorlátos lesz a parkolás (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra).
7. Mária Terézia utca:
-
a Kuruc köz előtt, a lottózó közelében 2 időkorlátos parkolóhelyet jelölünk ki (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra);
-
a Kuruc köz (buszmegálló után)–Savoyai Jenő tér között időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra).
8. Mihalik Sándor utca:
-
a Kossuth L. u.–Mária Terézia u. közötti szakaszon időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra).
9. Magdolna utca:
-
a Kossuth Lajos utca–trafóház közötti szakaszon időkorlátos parkolást vezetünk be (munkanapokon 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra);
-
az István tanya és a trafóház közötti szakaszon mindkét oldalon megállási tilalmat vezetünk be;
-
30 perces időtartamra vonatkozóan 5 parkolóhelyet jelölünk ki az iskola mögötti területen, az iskola kerítése mellett (munkanapokon 7.00–17.00 óra között);
-
a Savoyai Jenő tér és a Hosszúhegy tér közötti szakaszon (csatlakozva az iskola előtti halszálkás parkolóhoz) munkanapokon 10.00–11.00 óra között behajtási tilalmat vezetünk be, „kivéve engedéllyel” kiegészítő táblával. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban gépjárművel tartózkodni, parkolni is csak a szélvédő mögé helyezett engedély birtokában szabad ezen a szakaszon.
10. Városház tér:
-
időkorlátos parkolást vezetünk be a Polgármesteri Hivatal bejáratával szemben (ügyfélfogadási napokon [hétfő, szerda, péntek] 10.00–15.00 óra között maximum 3 óra).
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/indul-az-uj-parkolasi-rend
Vélemények