Október 14-én a Városházán Budafok-Tétény Önkormányzata stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Tomori Pál Főiskolával és a WPA Kft.-vel. A stratégiai partnerek száma ezzel túllépte a 60-at.

Karsay Ferenc polgármester az aláíráskor elmondta, hogy a stratégiai partnerség egy igazi sikertörténet. Nem csak azért mert sok kerületi vállalkozás, civil szervezet, intézmény csatlakozott hozzá, hanem mert valós eredmények mutathatók fel az együttműködéseknek köszönhetően. A polgármester kiemelte a kommunikáció jelentőségét a partnerség során. Mint fogalmazott: „felértékelődik a jelentősége egy ilyen jellegű összefogáskor és miután ez nem csupán kétpólusú, az önkormányzat és egy adott partner között, hanem a partnerek között is elindul az egymás tájékoztatása, a közös gondolkodás, sok esetben az árukapcsolás, ami végül egy szorosabb együttműködést eredményez a közös értékek mentén.”

Az önkormányzat egyszerűsített hivatali ügyintézéssel és bemutatkozási, megjelenési lehetőségekkel segíti a vele együttműködésre lépő vállalkozásokat, cserébe aktív részvételt vár a kerület közéletében. A programban résztvevő vállalkozások esetében az önkormányzat kiemelten kezeli az általuk megfogalmazott észrevételeket az őket is érintő kerületi rendeletekkel kapcsolatban, valamint lehetőséget kapnak egymás jobb megismerésére is.

Összefoglalva a stratégiai partnerség célja a kerületben élő és dolgozó közösség fejlesztése, összehangolása.

Ehhez csatlakozott most a Tomori Pál Főiskola is. Dr. Meszlényi Rózsa, a főiskola alapító rektora elmondta, hogy az intézmény stratégiai céljai között szerepel, hogy nemcsak az alapképzés jelenjen meg oktatási palettáján, hanem rövid időn belül az alkalmazott tudományok egyetemévé válhasson. Céljaik részletezésénél a rektorasszony kiemelte, hogy szeretnék, ha az intézményük nemcsak egy, hanem „a főiskola” lenne a kerületben. „Céljainkat úgy tűzzük ki- tette hozzá, hogy azok támogassák a kerületi elképzeléseket, igényeket is.” Ennek megfelelően terveik szerint a kollégium egyik szárnyában óvodát, míg a másik szárnyában a földszinten egy pedagógusok számára fenntartott nyugdíjas otthont alakítanánk ki. Utóbbi fejlesztéssel azokat a pedagógusokat céloznák meg, akik az életüket a hivatásuknak szentelték és ezért lemondtak a saját család alapításáról is. Nekik az óvodások közelsége jelenthet további célokat és örömforrást nyugdíjas éveikben.

A WPA Packaging Kft. 19 éve működik kerületünkben. Jelenleg 116 embernek ad munkát és megélhetést, még a COVID járvány ideje alatt is. Rimai Margit, a cég ügyvezetője elmondta, hogy a kezdetekben az volt a céljuk, hogy csomagológyártás és kereskedelem területén olyan típusú szolgáltatást nyújtsanak vevőiknek, amely során egy beszállítótól a csomagoláshoz szükséges valamennyi terméket megkaphatnak. Ezt bővítették később termékfejlesztéssel, teszteléssel, gyártással és időre történő beszállítással. A központi telephelyükön többségben XXII. kerületi lakosok dolgoznak. Stratégiai céljuk a fejlődés, és olyan újabb szolgálatások bevezetése, ami megjelenik igényként. Ilyen többek között egy csomagolási tesztlabor megépítése, amely hiánypótló lenne ezen a területen, hiszen az országban jelenleg egyetlen egy üzemel, Győrben.

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/a-tomori-pal-foiskola-es-a-wpa-packaging-kft-a-ket-legujabb-strategiai-partnere-az-onkormanyzatnak