Kategória: Motiváció

KERÜLETI MATEKBAJNOKOK

A csapatversenyben jeleskedtek a diákjaink Sok-sok éve versenyeznek és szerepelnek eredményesen a kerületi iskolák diákjai a Bolyai Csapatversenyeken. A 2021/2022-es tanév első tanulmányi megmérettetését matematikából rendezte meg a Veres Péter Gimnázium és a Bolyai Csapat Kft. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke fővédnökségével. Az első fordulón évfolyamonként és területenként 6-6 csapatot díjaztak. A dél-budai régióban (XI. és XXII. kerület) versenyző Budafok-Tétény 21 csapata végzett az első hat hely valamelyikén, közülük nyolcan győztesként a döntőbe jutottak. Ez azért is nagy öröm és dicsőség, mert a verseny első fordulójában a 450 csapatból 48-at díjaztak, amelynek közel felét a kerületi iskolák...

Elolvasom

AJÁNDÉKOZZUNK KLÍMATUDATOSAN!

Legszebb ünnepünknek hagyományosan része a díszítés és a csomagolás. Hogyan tehetjük mindezt klímatudatos módon? Töltse ki felnőtteknek és gyerekeknek szóló játékos kvízeinket! Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata a KEHOP-1.2.1-18-2018-00018 azonosító számú, „Változz a jövődért, változz a kerületért” elnevezésű pályázat keretében több tevékenységgel is segíti a lakossági szemléletformálást. A csomagolás az egyik legtöbb hulladékot termelő ágazat, karácsonykor is ügyelhetünk arra, hogy az ajándékok vásárlásakor ne műanyagba csomagolt terméket válasszunk, ne kérjünk eldobható táskát, zacskót. Ha egy mód van rá, akkor fényes felületű, műanyaggal kevert csomagolópapírokat ne használjunk az ünnepek alatt. Ezek újrahasznosítása ugyanis nagyon nehéz és költséges, és nem lehet...

Elolvasom

SZÓLJON HOZZÁ ÖN IS ALBERTFALVA MEGÁLLÓHELY FEJLESZTÉSÉHEZ!

Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere november 16-án egyeztetést folytatott Vitézy Dáviddal, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával az Albertfalvát is érintő elővárosi vasúti közlekedés fejlesztéséről. Albertfalva vasútállomáson a pusztaszabolcsi 40a vonal számára is új, akadálymentes peron kialakítására kerül sor, valamint lift is készül. Az utasoknak így lehetővé válik az átszállás a Budai fonódó villamoshálózatra, és a Fehérvári úton közlekedő villamosok is egyszerűen megközelíthetők lesznek. Külön figyelmet fordítanak a környék zöldfelületeinek megóvására a fejlesztés során. A tervek szerint Albertfalva vasútállomás környezetében P+R parkolókat, még újdonságnak számító kerékpáros-várakozóhelyeket, úgynevezett bikeboxokat építenek. A tervezési folyamatba szeretnék bevonni az érintett...

Elolvasom

JOBB ADNI, MINT KAPNI

Budapest-díjas lett Radóczy Mária keramikusművész A tűzzománcművészetben végzett, nemzetközileg is kimagasló, több évtizedes munkássága elismeréseként, valamint a fiatal művészek felkarolásában és a kultúra terjesztésében játszott szerepéért Radóczy Máriát Budapestért-díjjal jutalmazták november 17-én, a Főváros napján. Az elismerés kapcsán a díjról, a segítségnyújtásról és a művészetről beszélgettünk a Budatétényben élő és alkotó tűzzománcművésszel. – Mi volt az első gondolata, amikor értesült a Fővárosi Közgyűlés döntéséről? – Elsősorban meglepett, de azt azonnal tudtam, hogy a kitüntetéssel járó pénzt nem tartom meg, hanem felajánlom egy olyan szervezetnek, amely életeket ment. Elismerésre méltó, hogy a mentők, ahogy a tűzoltók is, egyetlen telefonhívásra ugranak be...

Elolvasom

KÖSZÖNET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK!

Németh Zsolt: Továbbra is kérjük kitartásukat A Covid „hullámai” alatt fáradhatatlanul teljesítő kerületi orvosokat, ápolónőket, egészségügyi dolgozókat köszöntötték szeptember végén a Promontor Étteremben. A számlát az erre a célra létrehozott szolidaritási alapból állták ezúttal is, segítve ezzel egyúttal a járvány alatt jelentős veszteséggel működő éttermeket. Ezekben a hetekben már nem ez az első eset, hogy vendégül látták a mindennapok hőseit, azaz a járvány idején helytállókat. Legutóbb a mentőket és a Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. félszáz dolgozóját köszöntötték a Promontor Étteremben, ez utóbbin részt vett Németh Zsolt országgyűlési képviselő is, aki mindenekelőtt leszögezte köszöntőjében, hogy a kerületi egészségügyi...

Elolvasom