A csapatversenyben jeleskedtek a diákjaink

Sok-sok éve versenyeznek és szerepelnek eredményesen a kerületi iskolák diákjai a Bolyai Csapatversenyeken. A 2021/2022-es tanév első tanulmányi megmérettetését matematikából rendezte meg a Veres Péter Gimnázium és a Bolyai Csapat Kft. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke fővédnökségével.

Az első fordulón évfolyamonként és területenként 6-6 csapatot díjaztak.

A dél-budai régióban (XI. és XXII. kerület) versenyző Budafok-Tétény 21 csapata végzett az első hat hely valamelyikén, közülük nyolcan győztesként a döntőbe jutottak. Ez azért is nagy öröm és dicsőség, mert a verseny első fordulójában a 450 csapatból 48-at díjaztak, amelynek közel felét a kerületi iskolák négytagú csoportjai tették ki, ezen kívül pedig minden évfolyam első helyezettje budafok-tétényi csapat lett, néhol kettő is.

Az alsó tagozatosok körében a döntőben versenyzett a harmadik osztályosok közül a Herman Ottó iskolából a Hermanó 3.(tagjai: Szeklár Bulcsú, Veres Bertalan, Hajász Nándor, Koppányi Hunor, tanáruk: Lukács-Teremi Petra) és a rózsakerti negyedikesek Baglyok csapata (tagjai: Székely Bulcsú, Veres Zalán, Pálmai-Szargszjan Mátyás, Balotai Sándor, tanáruk: Andrásikné Kiss Mária).

A bartókos ReciPRÓka (tagjai: Pál Balázs, Kurilla Luca, Óvári Virág, Lipták Ramirez Almudena, tanáruk: Bach Hajnalka) és a rózsakerti 123 nevű csapat (tagjai: Antalóczy Petra, Székely Belián, Molnár Iván, Tompos Márton, tanáruk: Andrásikné Kiss Mária) a hetedikes évfolyamon aratott győzelmet. A Kempelen Farkas Gimnáziumnak minden évfolyamon volt döntős csapata. Első helyezett lett az ötödikesek Kempelenesek (tagjai: Horváth Soma Benedek, Fűrész Ádám, Major Levente, Kelepecz Kornél, tanáruk: Nagy Emese) és a hatodikosok Matokosok csapata (tagjai: Rózsa Péter, Janurik-Nagy Vencel, Illés Zsombor, Bakó Bence, tanáraik: Némethné Orbán Szilvia, Németh Tamás, Kutasiné Rózsás Nóra). A hetedik évfolyamon a 77555544 (tagjai: Novothny Petra, Tóth Luca, Czuder Lehel, H. Kovács Gábor, tanáruk: Romhányi Katalin), a nyolcadik évfolyamon a Komplexek (tagjai: Tóth Kolos Barnabás, Szentgyörgyi Ádám, Zagarics Zétény, Illés Csanád, tanáraik: Tolnai Judit, Tóth Katalin) került a döntőbe.

– Idén a vírus miatt mindkét forduló feladatsorát a saját iskolájukban oldották meg a diákok. A gyerekek szerint az eddigiekhez képest nehezebb volt, mert a döntőbe jutottak a honlapon keresztül, online dolgoztak, és azonos pontszám esetén az a csapat ért el jobb helyezést, amelyik korábbi időpontban adta be legutolsó válaszait – mesélte a megváltozott feltételekről Szojka Andrea, a Bartók iskola igazgatóhelyettese.

Az országos verseny második fordulóján a kerületi csapatok a középmezőnyben végeztek.


A döntőbe jutottakon kívül a területi fordulón a következő csapatok értek el helyezést:
2. hely: Matematika bajnokai (6. o.), Cicafalatok (7. o.) – Kempelen
3. hely: Viperák (5. o.), Agymenők (7. o.) – Kempelen és Ötszög (7. o.) – Rózsakert
4. hely: Csacsicsapat (3. o.) – Bartók, Ötletem sincs (7. o.) – Kempelen
5. hely: Gumimacik (8. o.) – Kempelen
6. hely: Fejtörő Gyerkőcök (3. o.), Számszellemek (4. o.) – Gádor Egymegegyazkettő (4. o.) – Bartók, Pitypangok (5. o.), Körtecsapat (7. o.) – Kempelen


Tamás Angéla

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/keruleti-matekbajnokok