Csizmadia Csaba szerint nincs idő a sebek nyalogatására.
Csizmadia Csaba számára régi ismerős a MOL Fehérvár FC, leánykori nevén a Videoton/MOL Vidi. Nemcsak hogy a fehérváriaknál mutatkozott be az NB I-ben, s nyert velük Magyar Kupát, de négy évvel ezelőtt – természetesen még játékosként – részese volt a 2016-os nagy BMTE-diadalnak, a MOL Vidi elleni 2-1-es Magyar Kupa-sikernek. A vasárnapi 4-1-es vereség másnapján beszélgettünk.
– Nagyon el voltak kenődve a játékosok az öltözőben?
– Meglehetősen, de ez érthető is. Én már a felkészülés során elmondtam nekik, hogy lesznek itt óhatatlanul vereségek is, akár súlyosak, és hogy erre készüljenek fel, és ne törjenek össze. Nekem most az a dolgom, hogy ne engedjem őket magukba roskadni, és ezt el is fogom érni.
– Volt fordulópontja a mérkőzésnek?
– Azt hiszem, hogy amikor Skribek Alen kiegyenlített, nagyon gyorsan bekaptuk a második gólt. Akkor voltak helyzeteink is, azok kimaradtak, és utána azt láttam, hogy egy kicsit el is vesztették a hitüket a fiúk. És a Vidi ezt nagyon rutinosan kihasználta.
– Ha már Skribek szóba került: bravúros volt a gólja, sokak szerint nagy játékos lehet belőle.
– Én is úgy gondolom, és ehhez minden támogatást meg is adunk neki. Kár, hogy ő is csak kölcsönben van nálunk, akárcsak Zsóri Dániel.
– Hogyan próbálja felrázni a játékosokat az esetleges vereség utáni letargiájukból?
– Nincs idő a sebek nyalogatására, csütörtökön már edzőmeccset játszunk az U21-es válogatottal. Ez a kéthetes szünet gyorsan elrepül, s hipp-hopp, máris itt van a következő mérkőzésünk, a negyedik fordulóban a Mezőkövesd elleni idegenbeli összecsapás.
(Ch. Gáll András)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/tanulni-belole-majd-elfelejteni
Vélemények