Hiába a derekas helytállás, ha kimaradtak a helyzeteink Mezőkövesden

A Kisvárda elleni – szó szerint viharos – élvonalbeli bemutatkozást, majd az újpesti pontszerzést sajnos két vereség követte, a legutóbbi szombaton Mezőkövesden. Pedig ezen az 1-0-ra elveszített mérkőzésen is legalább egy pontra jók voltak Csizmadia Csaba vezetőedző fiai, de az a bizonyos pont Ihrig-Farkas Sebestyén fejében maradt: a korábban Olaszországban is profiskodó csatár fejesét a 82. percben Szappanos kapus nagy bravúrral hárította. Ezzel lett volna 1-1, de így Serderov góljával 1-0-ra nyert a borsodi gárda.

Aki látta február 22-én a Mezőkövesd–Ferencváros mérkőzést, ahogy Kuttor Attila legényei szétszedték a későbbi bajnokot a 3-0-ra megnyert mérkőzésen, az tudja, milyen remekül (is) tud játszani a matyóföldi gárda. Persze azóta Silye, Pillár és Zivzivadze eligazolt – utóbbi éppen a Puskás Akadémiának rúgott szép gólt szombaton a MOL Fehérvár színeiben –, és ez a Kövesd már nem az a Kövesd, amely idén kora tavasszal az egész NB I legszebb futballját játszotta.

Nos hát, ide utazott szombaton a BMTE, és a mérkőzés jelentős részében fölényben játszott az elmúlt idény negyedik helyezettjének otthonában.

– Kár, hogy nem voltál lent Mezőkövesden, mert ha közvetlen közelről láttad volna a mérkőzést, igazat adnál nekem: nem érdemeltünk vereséget, sőt, talán inkább győzelemmel kellett volna levonulnunk a pályáról – értékelt lapunknak Csizmadia Csaba vezetőedző a találkozó másnapján, immár egy kicsit megnyugodva. – Mert nemcsak Ihrig-Farkasnak volt az a nagy helyzete a meccs hajrájában, hanem Kovács Dávidnak is, sajnos azonban mindkettő kimaradt. Meg kell tanulnunk, hogy az NB I-ben azonnal büntetnek az elszalasztott lehetőségekért, ez más kávéház, mint az NB II volt, itt nem babra megy a játék. Sajnos mindezt a saját bőrünkön tanuljuk. Mindegy, négy forduló után négy pontunk van, és csak az elmúlt bajnokságban az első nyolc között végzett csapatokkal játszottunk eddig.

A szakember arról is beszélt, hogy hiába csúszott be most két vereség – a MOL Fehérvár FC és a Mezőkövesd ellen –, a statisztikai adatok is mutatják, hogy egyre jobban belerázódik a Budafok az élvonal tempójába, meccsről meccsre javulnak a labdabirtoklási és egyéb mutatók.

– Mindez igen örvendetes, csakhogy a futballban labdabirtoklási mutatókra nem adnak pontot, itt csak az számít, ha berúgjuk a helyzeteket, és ezen a téren még sokat kell javulnunk – folytatta „Csizi”. – A következő fordulóban, szeptember 26-án a Fradit fogadjuk, addigra felépül a szemközti lelátónk is, 2500 néző előtt játszunk. Nagy nap lesz ez Budafok
életében!

(Ch. Gáll András)

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/elmaradt-az-egyenlites