Egyeztetést tartott Dankóné Hegedűs Jolán alpolgármester az óvodai vezetőkkel és a helyi önkormányzati képviselőkkel a kerületi óvodapedagógusok helyzetéről. Karsay Ferenc polgármester – aki Baross Gábor-telepi képviselőként volt jelen a megbeszélésen – közölte, az intézményvezetők szerint az önkormányzathoz eljuttatott névtelen levelek állításaival szemben az óvodapedagógusok jól érzik magukat a kerületi intézményekben.

A helyi Demokratikus Koalíció jelezte még tavaly, hogy névtelen levelet kapott az Egyesített Óvoda vezetőjéről, amelyben azzal vádolták meg a 14 budafok-tétényi tagóvodát felügyelő Orbán Juditot, hogy autokratikus módszerei miatt többen távozni kívánnak a munkahelyükről, el kívánják hagyni a kerületi óvodákat. A levélben érintik az óvodapedagógus-hiány miatt kialakult problémákat is. Dankóné Hegedűs Jolán köznevelésért felelős alpolgármester ezért nemrég minden tagóvoda-vezetőt felkeresett, és a területileg illetékes önkormányzati képviselőket is felkérte, hogy tartson vele egyeztetésre az ügyről, vegyenek részt egy kötetlen beszélgetésen. Itt lehetőséget kaptak a vezetők arra, hogy minden esetleges problémájukról beszámoljanak az alpolgármesternek, ami a saját tagintézményükkel kapcsolatosan felmerült. Szót ejtettek ezen a megbeszélésen a névtelen levelekről is. Karsay Ferenc polgármester az online fogadóóráján, kérdésre válaszolva beszámolt erről az egyeztetésről, mert mint a Baross Gábor-telep egyéni önkormányzati képviselőjét, őt is meghívták az eseményre. Egyébként, mint elmondta, ebben a körzetben három kerületi óvoda is működik, tehát fontos volt részt vennie a megbeszélésen. Örömmel jelentette be, hogy minden intézményvezető arról számolt be a megbeszélésen, hogy jól érzik magukat az óvodákban a dolgozók, de sajnos túlhajszoltak. Ez részben azért van, mert a járvány mindenkit nagymértékben sújtott, és megnövelte a feladatokat, de az ágazatot jelentősen érinti a munkaerőhiány is, vagyis az, hogy kevesebb az óvodapedagógus az intézményekben, mint amennyire ez kívánatos lenne.

A polgármester hangsúlyozta: intézkedések sorozatát kezdte meg az önkormányzat a probléma orvoslása érdekében. Lakhatást próbálnak biztosítani például a kerületünkbe érkező új óvodapedagógusoknak, az itt élőknek pedig lakhatási támogatást adnak, miközben az óvodapedagógusok fizetését kiegészítik többféle pótlékkal is.

Általánosságban tehát elmondható, hogy az országosan jelentkező problémáktól eltekintve a kerületi óvodai dolgozók szakági összehasonlításban jónak ítélik meg a helyzetüket. Karsay Ferenc kijelentette: ez megerősítette az álláspontját, hogy nem véletlenül hoztak jogszabályt arra, hogy a nem beazonosítható bejelentéseket az intézkedésre jogosultak figyelmen kívül hagyhatják. Ezek után nem biztos ugyanis abban, hogy a névtelen levél valóban óvodai dolgozói körből érkezett.

(VH)

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/egyeztetes-a-tagovoda-vezetokkel