Budafokon rendezték meg a 9. Dél-budai Bográcsfesztivált
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Dél-budai Bográcsfesztivált Budafokon. A rendezvényt az Oroszlános udvarban tartották meg, ahol a sátrak mellett már reggel kilenc-tíz órától rotyogni kezdtek az ételek a bográcsokban. A fesztiválon részt vett Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is, aki versenyen kívül egy különleges marhanyelvvel készített chilis babot főzött a vendégeknek. A programon tiszteletét tette Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, Karsay Ferenc polgármester, Szepesfalvy Anna alpolgármester, Németh Zoltán alpolgármester és Daróczi Károly önkormányzati képviselő is.
A versenyben öt csapat vett részt, és a zsűri elnöke, Gazdik István, a Klauzál Ház igazgatója, a szabadtűzi lovagrend tagja méltatta az alkalmi szakácsok teljesítményét. Mint mondta, örült annak, hogy több csapat is merészen választott ételeket, több különlegességet is lehetett kóstolni.
Emléklappal köszönték meg a részvételt a Budai Nagy Antal Gimnázium csapatának, akik erdei gombás szarvasragut készítettek ezen a napon. Szintén emléklappal jutalmazták a Kari és a haverok csapatot, akik babgulyást főztek. Harmadik helyezést ért el a Tétényi vegyesvágott csapat, akik húsos, babos káposztát alkottak. Sokáig vitatkozott a zsűri, hogy végül kié legyen az első és a második hely a versenyen. Végül úgy döntöttek, az „ezüstöt” a Gasztro Barbárok kapják ízletes korhelylevesükért. Az első helyezett pedig idén az Albertfalvai Lokálpatrióták Egyesülete lett egy igazi kuriózummal, az édeskés ízű stifadóval, vagyis görög pörkölttel, amelybe még narancslevet és mazsolát is tettek.
(VH)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/gorog-porkolt-es-korhelyleves
Vélemények