December 15-én vehetik át a budafoki gyerekek a Részvételi Költségvetés keretében elkészült Mézesfehér utcai játszóteret.
A projekt a Részvételi Költségvetés győztes pályázataként valósult meg, amely keretében a lakosság dönthetett arról, hogy milyen fejlesztések, közösségi programok induljanak Budafok-Tétényben.
A győztes pályázat részeként javították ki a Mézesfehér utca 1-től 21-ig található épületek főbejáratainál húzódó sétány burkolatát, a vízelvezető árkokat, a lépcsőket és a támfalakat. A garázsok előtti parkolóállások felfestése is megtörtént, továbbá a parkoló burkolatának részleges javítása.
Az utcában található játszóteret is korszerűsítették, néhány kisebb, felnőtteknek is szóló sportolási lehetőség és pihenő rész kialakításával. Az önkormányzat folyamatosan egyeztetett a projekt ötletgazdáival, így a közös koncepció szerint új lépcsőt, rámpát és ivókutat építettek, térkő-burkolattal körbevett, homokozóval egybeépített kisházat, játszóvárat, lengő-és rugós fészekhintát telepítettek a legkisebbek örömére. A nagyobbakra gondolva sütögető pihenő teret alakítottak ki asztallal és padokkal. Emellett egy kisebb méretű street workout pálya, „streetball-pálya” és ping-pong asztal is helyet kapott a megújult téren.
Az enyhe időjárásnak köszönhetően a projekt egésze még idén elkészülhetett, így december 15-én megnyitották a játszóteret a kerületi gyerekek és szüleik előtt.
A Mézesfehér utcai projekt jó példája a Részvételi Költségvetés első állomásának sikerességére, hamarosan pedig elindul a második kör, ahol a kerületi lakosok újabb fejlesztések mellett dönthetnek.
Kapcsolódó: https://kozossegrekapcsolva22.hu/
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/megnyilt-a-mezesfeher-utcai-jatszoter
Vélemények