A kerületi zenész, énekes Varga Miklós és együttese is fellépett a Raktárkoncert-sorozatban. „Ezek a koncertek bekerülnek a Magyar Filmarchívumba, és ez azt jelenti, hogy évszázadokkal később is látni fogja az akkori generáció, hogy mi történt itt 2020 szeptemberében. Hogy milyen volt a magyar rockzene felhozatala. Ez egy zenetörténeti kuriózum – nyilatkozta a lehetőségről Varga Miklós.

– Ezenkívül pedig a kormányzatnak köszönhetően ez azért nekünk is anyagi segítség. A szerencsésebbek közé tartozom, hogy bekerültem a koncertező előadók közé – tette hozzá. Varga Miklós a trianoni békediktátum századik évfordulójára készített lemezéről elmondta, hogy a járvány kitörése előtt néhány nappal fejezték be a feléneklést. Azt hitték, hogy ez a trianoni évforduló alkalmával meg tud jelenni, de ez sajnos elmaradt. A járvány miatti maszkhasználatról is szólt az énekes „Mindenkit arra biztatnék, hogy igenis használjuk a maszkot, és vegyük komolyan az előírásokat, amiket nem azért találtak ki, hogy az embereket vegzálják, hanem a saját egészségünk megvédése érdekében. Amikor megyek bevásárolni, szinte az emberek felénél látom azt, hogy bár fönt van a maszk, de az orr kint van. És rengetegen vannak azok is, akiknek le van csúsztatva a maszkjuk az állukra” – fogalmazott a budafoki művész.

forrás: http://bornegyed.hu/hir/varga-miklos-is-reszt-vett-a-raktarkoncerten