Igaz Laura Elena cselgáncsozó Munkácsy Károly-díjat kapott
A korosztályos országos rangsorversenyek többszörös aranyérmese, Igaz Laura Elena Munkácsy Károly-díjat vehetett át az önkormányzat által szeptemberben megrendezett Díjátadó Gálán. A Kempelen Farkas Gimnázium 10. A osztályos diákja a tanulásban is remekel amellett, hogy kiemelkedő sporteseményeken az elsősorban fiúk által kedvelt sportágban, a dzsúdóban csillogtatja tehetségét.
A Jó tanuló, jó sportoló kitüntetésben részesült Laura, akivel az elmúlt egy évről és a rá váró feladatokról beszélgettünk, érdeklődésünkre válaszolva elmesélte, hogy kétszeres Budapest Kupa-győztes, amely azért jelentős számára, mert ez Európa egyik legjelentősebb utánpótlásversenye. A Serdülő Európa Kupán arany-, illetve bronzérmet szerzett, az Ifjúsági Magyar Bajnokságon pedig elsőéves ifiként az U18 korosztályban első helyezett, vagyis bajnok lett.
Májusban váltott egyesületet, most a Budapesti Honvéd Sportegyesület judo szakosztályának sportolójaként Erbszt Ádám edző segítségével sajátítja el a sportág csínját-bínját – tudtuk meg a barna öves dzsudokától.
– Ahogy elkezdődött az iskola, rögtön covidos lettem, így nekem két hét karanténnal indult a tanév. Mivel az osztályunkban többeket érintett a betegség, ezért szeptemberben digitális oktatáson vettünk részt. Szerencsére csak egy-két napig volt hőemelkedésem és kicsi izomfájdalmam, így otthon tudtam kardiózni és erősíteni, ahogy a tavaszi leálláskor is. Mentálisan már elég erősnek érzem magam, az erőnlétem viszont kissé rosszabb lett a koronavírus miatt, és technikailag is van még mit fejlődnöm – mesélte Laura.
A középiskolás lány hét éve cselgáncsozik. Öccsétől kapott kedvet ehhez a küzdősporthoz, amely művelésekor nemegyszer fiúkkal méri össze tudását, ügyességét. Úgy véli, ez nagyon hasznos számára a versenyekre való felkészülésben. A fiúkkal keményebb küzdelmeket vív, így a saját mezőnyében jobban tud teljesíteni.
A sporttehetség arról is beszélt, hogy az otthon végzett erősítő és állóképesség-fejlesztő edzések ellenére mindenkinek, így neki is nehéz volt az újrakezdés a karantén feloldása után. Nyár elejétől azonban tréningeznek, ő például minden nap két és fél-három órát. Hetente egyszer reggel is jár edzésre, mégsem érzi megterhelőnek a napi feladatokat, mert – ahogy fogalmazott – nagyon szeret dzsúdózni, és ezt az életvitelt is igen kedveli.
(Tamás Angéla)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/a-fiukkal-is-felveszi-a-versenyt
Vélemények