A Klauzál Ház igazgatóját, Gazdik Istvánt – akinek nemrég hosszabbította meg az önkormányzat képviselő-testülete a megbízatását – az idei programokról és a közönség érdeklődéséről is kérdeztük. 

– Október végén a Kaktuszvirág című előadással indult az őszi színházi évad a Klauzál Házban. Milyen előadásokat kínálnak még?

– Noha a koronavírus-járvány miatt korlátozásokat kellett bevezetnünk, a Klauzál Ház működik, s szándékaink szerint színes programokkal várja az érdeklődőket. November 8-án Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra koncertezik nálunk, vendégként Pásztor Anna lép fel. Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Vida Mónika Ruth zongoraművész és Mácsai János zenetörténész neve fémjelzi a november 21-én, a Cziffra György Kulturális Központban megrendezésre kerülő Cziffra György-emlékestet. December 10-én Szulák Andrea lesz a Budafok Big Band vendége. Két nappal később a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjének egyik különlegessége, hogy a művészek karmester nélkül, Berán Gábor hangversenymester irányításával muzsikálnak, s megcsodálhatjuk Balog József zongorajátékát is. A színházkedvelők sem maradnak élmények nélkül, november 22-én kerül sor a Klauzál Színház bérlet második előadására, a Végszó című vígjátékra.

Az adventi időszakban több szívet-lelket melengető előadással is készülünk, nagyszínházi programunk az Advent a Hargitán című darab lesz a Klauzál Házban, december 6-án pedig Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin zongoraművész ad adventi koncertet a Cziffra Központban. Tartalmas családi programot kínál az Alma Együttes koncertje november 15-én, a Kolompos Együttes fellépése a december 6-án, a családi vasárnapon, vagy december 19-én a Grincs – A szörny, aki elrabolta a karácsonyt című darab – hogy csak néhányat emeljek ki a 2020-as tervekből.

– Lehet felelősen tervezni ebben a rendkívüli helyzetben?

– Most, az interjú készítésének pillanatában érvényes szabályok, a járványügyi előírások pontos betartása mellett lehetővé teszik rendezvények szervezését. A Klauzál Ház és tagintézményeinek teljes belső területén kötelező a maszk használata, rendszeres testhőmérséklet-mérést végzünk, az épületek több pontján kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítunk, a rendezvényekre érkezőkkel egy kérdőívet töltetünk ki, gyakori fertőtlenítő takarítást végzünk, s fertőtlenítjük belső tereinket ózongenerátorral is. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a hozzánk betérő vendégek a lehető legbiztonságosabb körülmények között legyenek. Ennek ellenére is előfordulhat, hogy a járványhelyzet alakulása további rendezvények lemondását teszi szükségessé. Erről minden lehetséges fórumon tájékoztatjuk a közönséget.

– Változott az emberek igénye a kulturális programok iránt?

– Budafok-Tétényt a kultúra és a közösségi lét iránt elkötelezett emberek lakják. Az óvatosság mellett érzékeljük a kulturális-művészeti programok, közösségi események iránti igényt is. Nem pártolt el tőlünk a kedves közönség.

(Sz. L.)

forrás: http://bornegyed.hu/hir/a-kozonseg-ovatos-de-nem-partolt-el