A karnagy szerint ez a cím is azt jelzi, Budafok-Tétényhez tartozik

Nem kérdés, hogy Budafok-Tétény lakói sok-sok éve nagyon büszkék Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmesterre és az általa vezetett Budafoki Dohnányi Zenekarra. Népszerűségüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden előadásukat telt ház fogadja. Kerületünk szimfonikus együttese és a kiváló muzsikusokból alakult különböző formációk a jeles eseményeken ünnepi koncerteket adnak, a Budafoki Hangversenyestéken a zeneirodalom gyöngyszemeit tolmácsolják, a gyerekeket pedig zenei ismeretterjesztő előadásokra invitálják évek óta.

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának képviselő-testülete a Kerület díszpolgára kitüntetést idén Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas érdemes művésznek adományozza, mely megtisztelő címet ünnepélyes keretek között, a tervek szerint szeptember 4-én veheti át.
A Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ) és a Zempléni Fesztivál művészeti vezetőjével, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagyával, Budafok-Tétény „legfrissebb” díszpolgárával kitüntetéséről és a tíz napon át zajló Zempléni Fesztiválról beszélgettünk.

– Mit jelent önnek ez a kitüntetés?

– Életemben mindent a lokalitásra építettem, mélységesen hittem és hiszek a kisebb közösséget érintő kultúrában, így amikor a 80-as évek végén, majd az 1993-tól hivatalossá váló zenekar karmestere lettem, sokszor megfordult a fejemben, hogy szívesen élnék Budafokon, de sajnos sose volt annyi pénzem, hogy itt vegyek ingatlant. Érettebb korban a szeretet és hála különösen jólesik az embernek. Életemben kaptam pár kitüntetést, egyiket sem vártam, és közülük a legtöbb meglepett, a díszpolgári címre azonban vágytam. Ez egyfajta megbecsülés megfogalmazása, szívet melengető érzés, és ez a cím nekem azt jelzi, hogy idetartozom.

– Vezetésével a BDZ Európa valamennyi országában fellépett már, öt éve pedig a New York-i Carnegie Hallban is bemutatkozott, így nemcsak országszerte, de a világban is ismertté tette Budafokot.

– Hatalmas öröm, hogy egy ilyen nagy létszámú szimfonikus zenekart magáénak érez a kerület önkormányzata. Egyértelműen pozitív, vállalható feladatnak tartja a vargabetűkkel és útvesztőkkel tarkított hosszú utat, amelyet megtettünk. Ennek eredményeként vált a Budafoki Dohnányi Zenekar a kerület büszkeségévé. A fenntartó támogatása mellett persze kellett egy nagy adag szerencse, meg az is, hogy az együttes képes legyen további forrásokat szerezni a működéséhez. Nekem igen fontos és nagy értékű, hogy jó ideje szeretetben és kölcsönös megbecsültségben dolgozunk az együttessel.

– A Formula–1 autóversenyen nézők nélkül játszották el a Himnuszt, a Zempléni Fesztiválon azonban már élőben muzsikáltak. Hogy állították össze a programjukat?

– A kultúrát sem lehet teljesen leállítani, ahogy a gazdaságot sem. Gondos odafigyeléssel, a nézők számának korlátozásával és a szellős ültetéssel szerveztük meg ezt az első, és idén talán egyetlen fesztivált. A teljes zenekarral négy alkalommal léptünk színpadra: a nyitó hangversenyen Balog József zongoraművésszel a 250 évvel ezelőtt született Beethovenre emlékezve, augusztus 23-án pedig, zárásképpen Mozart Don Giovanni című operáját játszotta az együttes Guide Mancusi vezényletével. A zenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttesek közül is szerepelt néhány: a fúvósötös Taktaharkányban, a Corpus Harsona Kvartett Tolcsván, a Trüffel Quartet Monokon adott hangversenyt, Gazda Bencéék jazztriója Szerencsen játszott, a Mynk Quartet és Révész Richárd triója pedig latin dallamokkal várta Pálháza közönségét.

– Mit terveznek ősztől, ha nem súlyosbodik a járványhelyzet?

– Szűkebb hazánkban a Dohnányi-évadot szeptember 25-én kezdjük Budafoki Hangversenyesték címmel, a Dohnányi-bérlet és A megérthető zene című sorozataink októbertől folytatódnak a Zeneakadémián, a Müpában pedig a ZenePlusz programokra várjuk a zeneszerető közönséget. Reméljük, így lesz!

forrás: www.budafokteteny.hu