Kategória: Helyi Hírek

NYOLC TAGÓVODA CSATLAKOZOTT A „LÉLEKMOZGATÓ” PROGRAMHOZ

Karsay Ferenc polgármester azt mondta: igazán büszke arra, hogy ilyen sok kerületi tagintézmény vett részt a kezdeményezésben. A polgármester személyesen is ellátogatott az egyik tagóvodába. A „LÉLEKMOZGATÓ” elnevezésű program révén a gyerekek megismerhetik a fogyatékkal élő társaik hétköznapjait, nehézségeit, hogy milyen akadályokkal kell megküzdeniük. A Magyar Parasport Napját 2018 óta ünnepeljük hazánkban. Ebből az alkalomból a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége minden évben meghirdeti a „LÉLEKMOZGATÓ” elnevezésű programját, amelyhez óvodák és iskolák egyaránt csatlakozhatnak. A program során a gyerekek életkoruknak megfelelő játékos feladatokat végeznek, amelyeknek köszönhetően betekintést nyerhetnek a fogyatékkal élők világába....

Elolvasom

ALAPÍTVÁNY A BETEG KORASZÜLÖTTEK GYÓGYULÁSÁÉRT

A Peter Cerny Alapítvány a koraszülöttek mentését és szállítását ellátó szervezetként idén is várja az adózók 1%-os felajánlásait annak érdekében, hogy apró betegeik a lehető legrövidebb időn belül, már a születésük helyszínén részesülhessenek a legmagasabb szintű ellátásban. A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért 1989-ben szervezte meg és azóta folyamatosan üzemelteti az éjjel-nappal működő koraszülöttmentő és -szállító rohamkocsi szolgálatát. Idén is hozzájárulhatunk a szervezet munkájához, a támogatások az alábbi tevékenységeket segítik: a koraszülöttek mentését és szállítását, a koraszülöttmentő rohamkocsik működését, az idő előtt születettek életben maradását, és életminőségük javulását, a babáknak és szüleiknek szenvedést okozó fájdalom és elszakítottság...

Elolvasom

FONTOS A KÉMÉNYEK ELLENŐRZÉSE

Az idén is ingyenesen végzi el a társasházakban a kémények sorvizsgálatát a katasztrófavédelem. A családi házban élőknek sem kell fizetniük az ellenőrzésért, ha az ingatlan természetes személy tulajdona, és oda cég nincs bejegyezve. A családi házban élőknek azonban meg kell rendelniük a szolgáltatást, de az nem kötelező. A szilárd anyagok vagy olaj égetésekor keletkező korom lerakódik a kémény falára. Az egyre vastagabb koromréteg leszűkíti a kémény belső kerületét, sőt, magas hő hatására akár meg is gyulladhat. Mindez elkerülhető azzal, ha mindenki beengedi a kéményseprőt, aki el tudja végezni a kémény tisztítását. Szilárd tüzelőanyaggal és olajjal működő fűtőeszközök esetén az...

Elolvasom

KERÜLETI MATEKBAJNOKOK

A csapatversenyben jeleskedtek a diákjaink Sok-sok éve versenyeznek és szerepelnek eredményesen a kerületi iskolák diákjai a Bolyai Csapatversenyeken. A 2021/2022-es tanév első tanulmányi megmérettetését matematikából rendezte meg a Veres Péter Gimnázium és a Bolyai Csapat Kft. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke fővédnökségével. Az első fordulón évfolyamonként és területenként 6-6 csapatot díjaztak. A dél-budai régióban (XI. és XXII. kerület) versenyző Budafok-Tétény 21 csapata végzett az első hat hely valamelyikén, közülük nyolcan győztesként a döntőbe jutottak. Ez azért is nagy öröm és dicsőség, mert a verseny első fordulójában a 450 csapatból 48-at díjaztak, amelynek közel felét a kerületi iskolák...

Elolvasom