Rendhagyó online történelemóra a kerületi középiskolásoknak
Rendkívüli online történelemórán vehettek részt a kerületi középiskolások, amelynek középpontjában a budafoki belgyógyász szakorvos, dr. Takács Pál (1900–1977) közéleti és egyházi szerepvállalása állt, kiegészítve azt az 1956-os események politikai és egyházi vonatkozásaival.
A Takács Pált bemutató előadást Szász Lajos, a Budafoki Református Egyházközség lelkésze tartotta. Az események politikai hátteréről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszélt, az akkori magyarországi egyházi életet pedig Németh Géza, a Budafoki Református Egyházközség gondnoka vázolta fel a fiataloknak. A beszélgetést vezető helytörténész, Garbóci László személyes élményeit és a kerületiek által elmesélt történeteket osztotta meg az ifjúsággal a 45 perces tanórán.
– A történelem példatárában nemcsak a nagy háborúk, a gazdasági válságok és a politikai események fontosak, hanem az is, hogy a hozzánk hasonló hétköznapi emberek hogyan élték meg mindezeket. Milyen döntési helyzetekbe kerültek, milyen kihívásokkal szembesültek és hogyan álltak helyt az adott körülmények között – mondta bevezetőjében a történész végzettségű Szász Lajos, majd végigvezette hallgatóit dr. Takács Pál életútján, aki végigélt diktatúrákat, világháborút, forradalmat, miközben mindvégig hiteles ember maradt.
– Az ő életén keresztül egy olyan ember sorsát láthatjuk, aki vállalta ennek a népnek, ennek az országnak, ennek a városnak, a református egyháznak a sorsát. Élete végéig hűséges maradt azokhoz a döntéseihez, az elköteleződéseihez, amelyeket vállalt. Nem sokat beszélt, inkább cselekedett, komoly áldozatokat hozva a közösségeiért, családjáért és az egyházért. Munkáját a legnehezebb körülmények között is hivatásként élte meg – hangsúlyozta a lelkipásztor.
Németh Zsolt a totalitárius diktatúrákat mutatta be a fiataloknak, kiemelve a történelem legsötétebb korszakainak egyikét, a kommunizmust, amely mintegy százmillió áldozatot követelt. Az országgyűlési képviselő ennek kapcsán Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét ajánlotta a diákság figyelmébe. Az egyház helyzetéről – a Rákosi-rezsimtől a Kádár-kormányzaton keresztül a rendszerváltás időszakáig, illetve napjainkig –, valamint Demjén István református lelkész Budafoki Református Egyházközségben betöltött szerepéről Németh Géza beszélt.
Garbóci László gyerekként ismerkedett meg dr. Takács Pállal, így ő az orvos családjáról, mindennapjairól, szociális érzékenységéről mesélt a tanulóknak. Dr. Takács Pált, a kiváló diagnosztát a szegények orvosaként emlegették, mert a nélkülöző betegeket ingyen kezelte, és gyakran ő maga fizette ki a gyógyszereiket is. Amikor 1944. december 26-án a Balatoni műút felől bejöttek az oroszok a Péter-Pál utcán át, rajta kívül minden orvos elmenekült a szanatóriumból. Ő a Plébánia utcai házából öt gyermekével és várandós feleségével átköltözött a szanatórium légópincéjébe, hogy tovább gyógyíthasson. Ellátott mindenkit, akit az utcáról bevittek, a sebesült orosz katonákat is, majd a hálából tőlük kapott fél lóból húslevest főzetett, és szétosztotta az éhező emberek között. Embersége, önzetlensége határtalan volt.
Takács doktort „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” vádjával 1957 májusában letartóztatták, első fokon kötél általi halálra, másodfokon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban az országos amnesztiával szabadult súlyos betegen. 1977-ben bekövetkezett haláláig humanista küldetését folytatva tovább dolgozott üzemorvosként.
(Tamás Angéla)
Vélemények