Mikor az ember diétázik, vagy csak szimplán saját maga miatt igyekszik egészségesen étkezni, gyakorta falakba ütközik. Cukor cukorba forgatva, minden jól meglocsolva olajjal… Akadnak azonban jól kikísérletezett praktikák, amiknek hasznát vehetjük a konyhában, hogy elejét vegyük a csalónapoknak. Van egy ilyen fortély a rántott sajtra is!
Amire szükséged lesz hozzá
- 2 bögre felaprított karfiol
- 2 tojás
- 1 evőkanál darált mandula, vagy esetleg paleo liszt
- só, bors, és bármilyen más fűszer ízlés szerint
- 6 szelet rántani való sajt
Első lépésként izzítsd be a sütőt 180°-ra, majd vegyél elő egy tepsit és tegyél bele sütőpapírt. Aztán a karfiolt bontsd rózsáira, és miután megmostad, minél apróbbra vagdald – ehhez nagy segítségedre lehet egy aprítógép. Főzd kb. egy percen át a karfiolt egy lábas felforrt vízben, és miután leszűrted, nyomkodd ki egy konyharuhában belőle a vizet.
Öntsd egy tálba, és keverd hozzá a tojást, a mandulát, és a fűszereket, aztán a tepsibe formázd meg őket attól függően milyen formájú rántott sajtot szeretnél később tálalni. Nagyjából 10 percig süsd, majd a másik oldalát elég lesz kb. 7 percig! Ezután tedd bele a korábban kicsit vastagabbra vágott sajtszeleteket.
Ha még pikánsabbá szeretnéd tenni, akkor most van itt az ideje, hogy minden egybeolvadjon! A sajt és a karfiolkenyér közé becsempészhetsz például hagymakarikákat, paradicsomkarikát, vagy valami más szájízed szerintit.
Jó étvágyat!
Vélemények