A főváros csak november 20-ára készülhet el a Kossuth Lajos utca aszfaltozásával.
Az átadás előtt már több problémára felhívta a figyelmet Budafok-Tétény önkormányzata.
Németh Zoltán alpolgármester a napokban járta be a területet, amiről a következőket mondta:
-
a Magdolna utcai buszmegállónál megáll a víz az útfelületen, emiatt beavatkozás szükséges, mert a beálló buszok egy esőzés esetén le fogják fröcskölni a várakozókat;
-
ha egy időben több busz érkezik, akkor félő, hogy nem fog tudni mindegyik beállni, illetve feltarthatja a forgalmat, mert a parkolót meghosszabbították, így rövidebb lett a buszmegálló;
-
a Magdolna utcai torkolatnál meghosszabbították a járdát, aminek a befedéséhez mindenféle szedett-vedett térkövet használtak, illetve egy hatalmas gödör is maradt a burkolatban, amit szintén ki kell javítani.
A kerület kérte a hibák kijavítását a Fővárosi Önkormányzattól, illetve a kivitelező Budapest Közúttól.
A legfőbb probléma viszont, hogy a helyszínt már vissza kellett volna adni a forgalomnak, de egyelőre úgy tűnik, hogy ez csak november 20-án valósulhat meg.
November 15. helyett november 20-ra halasztotta a fővárosi kivitelező a Kossuth Lajos utca felújításának befejezését. A polgármester megköszönte a fővárosnak a korszerűsítést, de panaszt tett a műszaki problémák kijavítása érdekében.
Ötnapos halasztást kért a fővárosi kivitelező, a Budapest Közút Zrt. a felújított Kossuth Lajos utca átadására. Ennek eredményeként a tervezett
november 15-i határidővel szemben csak november 20-án várható a kerületi főút korszerűsítési munkáinak befejezése. Mivel a Kossuth Lajos utca a kerületen átvezető főútvonalon van, a budafokiak mellett az átfolyó forgalom számára is fontos a sorsa, nem véletlen tehát, hogy továbbra is foglalkoztatja az embereket. Karsay Ferenc ennek köszönhetően szinte minden polgármesteri fogadóóráján szembesül ezzel kapcsolatos kérdésekkel. A kerület vezetője a legutóbbi online fogadóóráján azonban nemcsak a kivitelezés befejezésének csúszására hívta fel a figyelmet, hanem a műszaki problémákra is, amelyekkel kapcsolatosan panaszt tett a kerület az illetékeseknek. „Sajnos változatlanul nincsenek jó híreim” – közölte a polgármester.
„Folyamatosan egyeztetnek a kollégáim, közös bejárásokat tartanak. A múlt heti nagy esőzésnek senki nem örült, de arra mindenképpen jó volt, hogy bizonyos hiányosságokat egyértelművé tegyen” – utalt Karsay a Magdolna utcai buszmegálló útburkolati problémáira. „Az úttesten megáll a víz, a járdán pedig a burkolatot úgy rakták vissza, hogy az nem az úttest irányába lejt, hanem visszafelé, ami szintén azt eredményezheti, hogy esőzés esetén tócsák keletkeznek. A Promontor Kertvendéglő előtt pedig útburkolati jelekkel ellátott bontott térkövet raktak le, ami meglehetősen furcsán néz ki, de ez a legkisebb gond” – sorolta az elvégzett munkára vonatkozó kifogásait a polgármester. Mindenesetre megköszönte a fővárosnak, hogy elvégzik a Kossuth Lajos utca felújítását, mert ilyen jellegű fővárosi beruházásra az elmúlt öt évben nem került sor Budafok-Tétényben.
Mint ismert, a Kossuth Lajos utca felújítását a kivitelezéssel a főváros által megbízott Budapest Közút Zrt. még nyáron kezdte el. Mivel nem sikerült végezni nyár végéig, a budafok-tétényi önkormányzat kérésére szeptemberre ideiglenesen átadták az útszakaszt, hogy a közlekedésileg amúgy is terhes iskolakezdési időszak ne legyen még rosszabb a környékbeliek számára. Ezt követően október 1-jén kezdték újra a munkálatokat, amelyek befejezésére akkor november 15-i céldátumot tűztek ki.
(VH)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/kesik-a-fovaros-a-kossuth-lajos-utca-atadasaval
Vélemények