Dr. Bálint Béla-díjban részesült Ludván Miklósné
Az egészségügy területén végzett munkája elismeréseként Ludván Miklósné, a Káldor Adolf Szakrendelő ápolási igazgatója Dr. Bálint Béla-díjban részesült a Kerület Napján. A pályája kezdetén haematológiai szakasszisztensként dolgozó kitüntetett folyamatosan képezte magát az egyetemen, a főiskolán, valamint a kiegészítő szakokon, így az egészségügy szinte minden szegmensét jól ismeri. Az ápolási igazgatói munkakörben képesítései mindegyikét – intézetvezető, egészségügyi menedzser, betegjogi képviselő, mediátor – hasznosítani tudta és tudja. A kerületi szakrendelőben immár tizenhat éve hangolja össze és felügyeli az ápolási tevékenységet, szervezi a szakdolgozók munkáját, figyelemmel kíséri a betegjogok érvényesülését. A magyar egészségügy ünnepén, Semmelweis-napon (július 1.) Ludván Miklósnéval, Katalinnal beszélgettünk.
– A miniszteri dicséretek mellett Göncz Árpádtól a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át (1998), a Magyar Kórházszövetség pedig az egyik legmagasabb szakmai és társadalmi díjjal, a Nil Nocere Emlékéremmel köszönte meg munkáját. Hogy érintette a kerületi elismerés?
– Boldog és büszke vagyok, hogy a kerület járóbeteg-ellátásában végzett munkámért kitüntettek ott, ahol születtem, gimnáziumba (BNAG) jártam, lakom és dolgozom. Megtisztelő feladat számomra és szakmai életpályám csúcsának tekintem, hogy a Káldor Adolf Szakrendelő ápolási igazgatójaként részt vehetek Budafok-Tétény lakosainak egészségügyi ellátásában, a betegek eredményes gyógykezelésének irányításában. Ezt a díjat a munkatársaimmal közösen érdemeltük ki, így személyemen keresztül az intézmény kapta az elismerést. Az épület külső és belső felújítása, majd a pandémia komoly átszervezéseket igényelt. Szakrendelőket költöztettünk, feladatokat csoportosítottunk át, amely a szakdolgozók és a betegek türelmét egyaránt próbára tette.
– Bírta szusszal?
– Szerencsére volt alkalmam tapasztalatot szerezni a szervezésben. Hosszabb ideig dolgoztam az ország egyik vezető intézményének ápolási igazgatójaként, ahol több telephelyen folyt a fekvő- és járóbeteg-ellátás, valamint a szanatóriumi gyógykezelés. Az ott szerzett tudást a Káldor Adolf Szakrendelőben is tudtam, és különösen a COVID-19 járvány időszakában tudom kamatoztatni. Az egészségügyi veszélyhelyzetben az intézet szakorvosai és szakdolgozói a betegellátás lehető legmagasabb szintű fenntartása mellett akár késő estig vagy a munkaszüneti napokon is helytálltak az oltópontokon. Létszámhiánnyal küszködünk, de együtt megoldottuk.
– Mivel foglalkozik a legszívesebben?
– Szívügyem az ápolás, de az infekciókontroll és a betegjog is nagyon közel áll hozzám. A munkán kívül a képzőművészet vonz, azon belül is a festészet. Férjemmel – ha tehetjük – sokat utazunk. Ilyenkor nekem az a legnagyobb öröm, ha végigjárjuk a múzeumokat és megnézzük a tárlatokat.
(Tamás Angéla)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/jarobeteg-ellatas-magas-fokon
Vélemények