Kategória:

Borkatakomba Étterem Budafok

Szeretettel várjuk minden kedves vendégünket Budafokon a Bor és Pezsgő városában egy kellemes romantikus estére, baráti-, családi összejövetelre, céges partyra vagy ha csak szeretnének kikapcsolódni egy ízletes vacsora és egy pohár igazán finom bor mellett. A budafoki pincerendszer több ágból álló egykori borpincéjében létesült a Borkatakomba Étterem, amely Budafok  legnagyobb múlttal rendelkező étterme. Több is mint étterem: egy kicsit étterem, egy kicsit színház, hiszen élőzenés, néptánc műsorral és gasztronómiai programokkal fűszerezett vacsorát szolgálunk fel a kiváló bor mellé. Kóstolja meg a Parlament volt Chefje, olimpiai érmes szakácsunk mesterremekeit, aki a kedves vendégeket is bevonja az ételkészítésbe. Színházterem Éttermünk központi...

Elolvasom

Akácos Vendéglő Budafok

Az épület 1910-1911-ben Kleofász Károly vendéglős építette és „Villatelep-Beszálló Vendéglő” néven üzemeltette. Hátul az udvarban kocsiszín volt, ahol a vidékről jövő kereskedők, fuvarosok lovaikat megetették, megitatták, ők maguk pedig törzsvendégek voltak. 1939-ben a Kméhling család vette meg az üzletet, az államosításig „Kméhling Vendéglő” volt a neve. A kerület legöregebb akácfája áll a főbejárattól balra, amelyet 1911-ben ültettek, az államosítás után az „Akácos Vendéglő” névadója lett.  Időközben több vendéglős tevékenykedett az üzletben, hogy csak a legnagyobbakat említsük: Garab Emil, Schirilla György, Szenczi Károly. 2000. augusztus 1-től Major Izabella lett a tulajdonos. Három hónapos teljes felújítás, korszerűsítés után megszépülve, de az évtizedes hagyományokat megőrizve házias ételekkel, udvarias...

Elolvasom

István Tanya Vendéglő Budafok

Az István Tanya Vendéglő 1999-ben nyitotta meg kapuit, a XXII. kerületben, Budafok szívében a macskaköves Magdolna utca 24 szám alatt. A vendéglőnk, családias hangulatú belső termében 30 főt, fűtött téli kertjében 30 főt, nyáron a kellemes-hűvös, “óriás gesztenyefa-árnyas” kerthelyiségében 40 főt tud vendégül látni. Esküvők, osztálytalálkozók, céges bulik, születésnapok és egyéb rendezvényekre a 60 főt befogadó különtermünket ajánljuk figyelmükbe. 80-150 fős rendezvények lebonyolítását is vállaljuk külső helyszínen. Alapvetően magyaros és nemzetközi ételeinkkel gondoskodunk arról, hogy vendégeink gasztronómiai élménye minden szempontból teljes legyen. A tradicionális magyar ízeket konyhafőnökeink garantálják, kiknek szívügyük a kulináris élmények átadása kedves vendégeink felé. Állandó étlapunkon...

Elolvasom

Vasmacska Terasz Budafok

Budafokon, közvetlenül a Duna- partján található a kellemes hangulatú Vasmacska étterem és grillterasz. Az idilli környezetben elhelyezkedő étterem páratlan kikapcsolódási lehetőséget, különleges ízeket, változatos italokat nyújt minden idelátogatónak. A család és kutyabarát helyszín, kiváló választás családi, baráti, céges rendezvények, összejövetelek, csapatépítő programok és esküvők lebonyolításához is. Az álmunk nem csak egy kikötő, illetve egy étterem létrehozása volt. Reményeink szerint egy olyan helyet sikerült megvalósítanunk, ami egyszerre találkozópont, ugyanígy élményt nyújt a biciklivel, vagy motoros hajóval érkezőknek, mint a Duna partra letelepedő családoknak, vagy egy kiadós ebédre vagy vacsorára vágyóknak. Kikötő, Duna-part, terasz és programhelyszín. Éttermünk ehhez a sokszínűséghez kínál...

Elolvasom

Figyelem! Újfajta megbetegedés fenyegeti a kutyákat!

Budapest több kerületéből, no meg több Pest megyei településről is jelezték a gazdik, hogy egyre több kutya betegszik meg egy új kórral, amelynek tünetei hasonlók a kennelköhögéshez. Eddig Budapestről az I., III., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XVI., XX., XXI. kerületből kapott bejelentést a hírt közzé tevő ZöldEb Egyesület. “Az elmúlt napokban történt sorozatos megbetegedések további terjedésének visszaszorítása érdekében, arra kérünk titeket, fokozottan ügyeljetek a kutyáitokra! Ha tehetitek, kerüljétek a futtatók használatát, a közös játékot, közös tálból ivást…stb….minden önkormányzat figyelmét felhívjuk a veszélyre, és kérjük a futtatók soron kívüli fertőtlenítését! Vigyázzatok egymásra!” – írták....

Elolvasom