Országszerte 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók beoltása, tegnap délelőtt a Budafok-Tétény Védőnői Szolgálatának dolgozói is megkapták az első védőoltást, míg a Káldor Adolf Szakrendelő munkatársai vasárnap kerülnek sorra.

2020. december 26-án Magyarországon is elindult az egészségügyi dolgozók védőoltása, mely első körben az intenzív osztályokon dolgozókat érintette. A folyamatos vakcina-utánpótlásnak köszönhetően a fővárosi egészségügyi ellátóintézmények, majd a szociális szférában dolgozók oltására is sor kerül.

„Az egészségügyi dolgozók közül egyre többen akarják beoltatni magukat, amely nemcsak “saját magunk védelme”, hanem a “környezetünk védelme” szempontjából is fontos. Ha minél gyorsabban, minél több embert sikerül beoltani, legalább a népesség 60 százalékát, akkor van remény a járvány megállítására. – fogalmazott az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő oltóközpontjának vezetője, Janecskó Mária.

A növekvő pozitív hozzáállás az egészségügyi dolgozók körében a budafoki Káldor Adolf Szakrendelőben is tapasztalható. A kerületi védőnők mellett 127 egészségügyi munkatárs igényelhette a koronavírus elleni védőoltást, közülük 87-en már jelentkeztek az első injekció beadására, melyre a Szent Imre Kórházban kerül sor. 11 dolgozó egészségügyi okokból nem élt a lehetőséggel, valamint kilencen már átestek a covid fertőzésen. Elenyésző azon dolgozók száma, akik nem igényelték a szolgáltatást, mindössze 29 és ez a szám folyamatosan csökken. A koronavírus elleni teljes védelemhez az első oltást követő 21. nap után újabb adag vakcina szükséges, melyen egészségügyi dolgozóink is átesnek majd.

Magyarországon egyre kevesebb az aktív fertőzöttek száma, ám a nyájimmunitás kialakulásához a lakosság 60 százalékát kell beoltani. Sőt, aki átesett a fertőzésen, annak is szükséges lesz a védőoltás beadása, azok számára pedig kifejezetten javasolják a védőoltást, akik 3 hónapnál régebben estek át a koronavíruson.

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/megkezdodott-a-keruleti-vedonok-es-egeszsegugyi-dolgozok-koronavirus-elleni-oltasa