Ököllel arcon ütöttek és kiraboltak egy nőt a kerületben. A fővárosi nyomozók együttműködésben, kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket a napokban el is fogtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitányság egy 42 éves nő feljelentése alapján indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen – írja a police.hu. A budapesti nő október 11-én az éjszakai órákban ment haza, amikor a lépcsőház kapujában egy ismeretlen férfi kitépte a kezéből a táskáját, miközben egyszer ököllel arcon ütötte. A sértett a földre esett és rövid időre az eszméletét is elvesztette. A feltételezett elkövető a helyszínről elmenekült.
A kerületi rendőrök a helyszínen megtalálták a táska leszakadt fülét, valamint a táskát is, melyből hiányzott a mobiltelefon és a nő iratai is. A nyomozók az erzsébetvárosi és a kispesti rendőrökkel együttműködve a kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a 16 éves M. V. A.-t és az is kiderült, hogy a rablásban a támadón kívül még két fiatal is részt vett. Amíg egyikük megtámadta a 42 éves nőt, másik két társa figyelt.
A 16 éves M.V.A.-t kedden a VII. kerületi lakcímén elfogták majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság október 16-án elrendelt. A 16 éves fiú lakcímén tartott kutatás során a nyomozók megtalálták azt a ruhát, amit a támadás során viselt és a kamerafelvételeken is jól látszik.
A bűncselekményben résztvevő másik két fiatalt – a 17 éves Cs. Szimonettát és a 26 éves Sz. Márkot a fővárosi rendőrök szerdán fogták el, őket a nyomozók bűnsegédként elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A rendőrség közzétett egy videót az elkövető elfogásáról.
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/elfogtak-a-rablas-elkovetesevel-gyanusithato-ket-fiatalt-es-egy-ferfit
Vélemények