Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Szent Mihály Kupát.
Pénteken tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Szent Mihály-napok rendezvénysorozat keretében a Szent Mihály Kupát, amelyen négy kerületi általános iskola legjobb focistái mérték össze tudásukat a Pokorny József Sporttelepen. A három kategóriából kettőben a Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola fiataljai győztek.
Tóth Melinda, a Budatétényi Polgári Kör elnöke a Szent Mihály-napok rendezvénysorozat motorja, szíve, lelke a Városházi Híradónak elmondta:
„A Budatétény SE-vel karöltve rendezzük évről évre a Szent Mihály Kupát, amelyhez idén nem volt kegyes az időjárás, mert éppen péntek reggel köszöntött be erős széllel az ősz. Ennek ellenére négy kerületi iskola elküldte legjobb focistáit a Pokorny József Sporttelepre a három kategóriában. Az 5–6. osztályosoknál és a lányoknál a Kossuth csemetéi győztek, a kisebbeknél, a 3–4. osztályosoknál a Kolonics György Sportiskola srácai diadalmaskodtak.
Szabó Tibor, a Kossuth testnevelő tanára büszkén újságolta iskolája sikereit.
„A három kategóriából kettőt megnyertünk a remek hangulatú dzsemborin. Azt most még lehetetlen megjósolni, hogy a srácokból ki lesz profi futballista, ha lesz egyáltalán, mert a korábbi években is voltak ígéretes tehetségeink, de talán csak egy-két fiú jutott el az NB I-ig. A mi iskolánkon kívül a Kolonics, a Baross és a Hermann képviseltette magát. Külön üde színfoltot jelentettek a lányok, akik még a fiúknál is nagyobb lendülettel és lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe.”
A díjakat Szepesfalvy Anna alpolgármester és Tóth Melinda, a Budatétényi Polgári Kör elnöke adta át.
A torna után koszorút helyeztek el Pokorny József és vitéz Pokorny Endre emléktáblájánál. Pokorny József adományozta a pálya területét a városnak.
A Szent Mihány-napi rendezvények pénteken a hagyományos várásárral folytatódnak.
Ch. Gáll András
Fotó: Horváth Tamás
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/kossuth-sikerek-budatetenyben
Vélemények