A motoros óvó néni

Az Év pedagógusaként vonult nyugdíjba Tóth Amaryll

Boldogan vette át a Mihalik Sándor-díjat a Kerület Napján Tóth Amaryll óvodapedagógus, aki a pályán eltöltött negyven év után az Év pedagógusaként vonult nyugdíjba. A gyerekek és szülők „Amy nénije” szerint egy óvónő csak akkor dolgozhat eredményesen, ha az óvoda minden szempontból, de különösen érzelmileg biztonságot nyújt a gyerekeknek, nyugodt légkörű és családias, ezt pedig a keretek biztosítják.

A kitüntetett óvónővel, akit kollégái, ismerősei remek szervezőként és a közösség építőjeként tartanak számon, a kerület egyik cukrászdájában beszélgettünk, ahová ugyanúgy motorkerékpárral érkezett, ahogy eddig nap mint nap az óvodába is.

– Kezdetektől az Egyesített Óvoda Bartók tagóvodájában dolgozott, és ebből negyed évszázadot Buzás Erikával párban. Milyen előnyökkel járt ez a hosszú „párkapcsolat”?

– Szerencsésnek tartom magam, mert a pályám során mindig azonos korú gyerekek tartoztak a csoportomba és három évet tölthettem el velük, ráadásul huszonöt éven át Erikával vezethettem a csoportjaimat. Mivel hasonló a személyiségünk, megegyezik az értékrendünk, és ugyanazzal a szeretettel viszonyulunk a gyerekekhez, így beszélgetés nélkül is tökéletesen értettük egymást: ha egyikünk elkezdett egy mondatot, a másikunk befejezte. A szabályrendszer, amelyet évek alatt kialakítottunk, egyformán működött délelőtt, délután, jövő héten, egy hónap vagy egy év múlva is, és ebben a dajkának is komoly szerep jutott. A gyerekeknek szüksége van keretekre, mert abban érzik magukat biztonságban.

– Az óvónői pályafutása alatt történt változásokból mit emelne ki?

– Amikor tizennyolc éves voltam, harminckilenc gyerek járt a csoportomba, most huszonhat-harminc, mégis fárasztóbb lett a hivatásunk. A gyerekek nem kiabálva beszélgettek, és a beszoktatásuk is könnyebben ment. A pályám kezdetén jobban tisztelték a pedagógusokat, a szülők tanácsot kértek tőlünk, és elfogadták, amit mondtunk, mert szakembernek tartottak minket.

– Az óvodában melyik a legnehezebb időszaka?

– A kiscsoport kezdete. Minden csöppség más-más családi környezetből, különböző háttérrel, neveltségi szinttel, mentális és fizikális állapotban érkezik hozzánk, őket kell „közös nevezőre hozni”. Ebbe nagyon sok energiát fektetünk. Sajnos nekünk csak három röpke év jut és utána vége, elmúlik a varázslat, eltűnünk a gyerekek emlékezetében, de minden, amit a három év alatt megtanítunk nekik, az óvodáskor végére észrevétlenül az életük részévé válik.

– Életének új szakasza kezdődik. Mivel fog foglalkozni?

– Imádom a kertemet, nagyon szeretek olvasni és nagy örömmel járom majd a belvárost, hogy a tengernyi idő birtokában végre megnézzem a gyönyörű klasszicista épületeket, a kerületben pedig szívesen vezetnék helytörténeti sétákat. Elvégeztem a kineziológia tanfolyamot és Tai Chi-ra is jártam, mindkettő segített a munkámban és ma is érdekel, így azt gondolom, nem fogok unatkozni. Örülök a nyugdíjas éveknek, csak azt sajnálom, hogy több óvodásnak már nem adhatom át ezeket az ismereteket, és táncra se tudom őket tanítani, amely nemcsak nekem szerzett örömet, hanem a gyerekeknek is.

(Tamás Angéla)