Zombori Gábor és Márton Richárd is a versenyzők között
Két budafókás úszó képviseli kerületünket a hétfőn elkezdődött Európa-bajnokságon a Duna Arénában: a junior világbajnok Zombori Gábor és Márton Richárd.
Ma már hihetetlen, de ötéves korában háromszor fordították vissza a szülei az uszodából sírva menekülő Zombori Gábort, aki 2019-ben a 400 gyorson junior világbajnok lett a Duna Arénában. A Budafóka úszóműhelyének büszkesége, Horváth Tamás tanítványa most az első nagymedencés Európa-bajnokságára készül, alig néhány nappal azok után, hogy hazaérkezett a válogatott versenyzők tenerifei edzőtáborából.
„Kőkemény edzőtábor van mögöttem, ami számomra napi hatórás medencés és szárazföldi munkából, olykor pedig még egy kis túlórázásból is állt – mondta a 18 esztendős Zombori Gábor, aki a 400 mellett a 200 gyorson, valamint a 4×200 méteres váltóban is ott lesz a rajtnál, ráadást pedig az úgynevezett mix vegyesváltó jelenti. – Nehéz megjósolni, hogy a röpke ötnapos rákönnyítés után most mit tudok kihozni magamból a 400-on, de egy 3:50 perc körüli időnek azért össze kellene jönnie. Jelenlegi felkészültségi állapotomban a 3:46 körüli egyéni csúcsomat aligha fogom tudni megközelíteni, de nem is baj, mert a csúcsformámat a tokiói olimpiára időzítem. Úgymond menetből vesszük az Eb-t, de azért szeretnék kitenni magamért. Nem először fordul elő , hogy a legjobb számomban már az úszóversenyek első napján vizsgáznom kell, ezért is kezdtem hozzá már korábban a mentális felhangolódásomhoz. Bízom abban, hogy ezek után már hétfőn jól fogok teljesíteni.”
A tenerifei edzőtáborban Zombori Gábor többször is ugyanabban a medencében és ugyanakkor gyűjtötte a kilométereket, mint az olimpiai – előtte meg Eb- – győzelemre készülő Milák Kristóf, valamint a világcsúcstartó két edzőtársa, a szintén budafókás Márton Richárd és Biczó Bence.
„Nemcsak együtt gyűrtük le a hosszokat, hanem olykor még versenyeztünk is egyet-kettőt Kristóffal. Egész jó kis csatákat vívtunk, többnyire ő volt a gyorsabb, néhányszor viszont én értem elsőként a falhoz. Hogy ki és hányszor volt jobb és milyen idővel, azt nem árulhatom el, mert műhelytitkokat nem illik megosztani. A lényeg inkább az, hogy gyönyörű helyen, kiváló körülmények között készülhettünk fel az olimpiai megmérettetésre, ami számomra eddigi sportpályafutásom legnagyobb kihívását jelenti. Kristóf mellett edzeni hatalmas élmény volt, ő extraklasszis, nem is egy győzelmet várok tőle a Duna Arénában.”
Sajnos jó volt Gábor megérzése, mert hétfőn nem tudta megközelíteni legjobbját a 400 méter gyorson, és a tizenkettedik idővel nem jutott döntőbe.
Zombori mellett Márton Ricsi képviseli a budafoki klubot az Eb-n, a 21 éves úszó ezúttal 50 és 100 méter pillangón indul, ő csütörtökön kezdi meg szereplését.
(Ch. Gáll András)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/ket-budafokas-az-uszo-eb-n
Vélemények