Százhatvankilenc kerületi tanuló tesz záróvizsgát öt tantárgyból

Május 3-tól a tavaly már bevált szervezés, lázmérés, terem- és kézfertőtlenítés, maszkhasználat és a megfelelő távolságok betartása mellett bizonyítják érettségüket a diákok, sajnos – néhány kivételtől eltekintve – az idén is csak írásban. A 169 budafok-tétényi, tizenkettedikes tanuló öt tantárgyból tesz záróvizsgát közép-, illetve emelt szinten.

A Budai Nagy Antal Gimnáziumban (BNAG) a 89 érettségiző diák 86 emelt szintű vizsgát tesz, legtöbben (36 fő) angolból, és a testnevelésből gyakorlati és szóbeli vizsgát tevő 7 diák is emelt szinten érettségizik.

Kincses Katalin intézményvezető szerint nagyon vigyáztak magukra a gyerekek, mert eddig mindegyikük megjelent az érettségi vizsgákon, egészségesen. A diákok körében a gazdasági karok, a nyelvek és az informatika iránt a legnagyobb az érdeklődés, és csak hat gyerekük nem jelentkezett felsőoktatási intézménybe – tudtuk meg az igazgatónőtől, aki azt is megemlítette, hogy az érettségi második napján Karsay Ferenc polgármester személyesen érdeklődött náluk, hogy zökkenőmentesen zajlanak-e a vizsgák, szükségük van-e valamilyen segítségre.

A BNAG-ban, amely a Kempelen Farkas Gimnáziumhoz (KFG) hasonlóan emelt szintű vizsgaközpont is, 240-nél több „külsős” tanuló írt dolgozatot, amelyek javítását az iskola pedagógusai végzik.

Békefí Gábor, a KFG igazgatója elmondta: 55 tizenkettedikes diák érettségizik, mellettük 42 tanuló tesz előre hozott érettségi vizsgát, köztük 24-en angolból. Az előírt tantárgyak valamelyikéből (magyar, matematika, történelem, idegen nyelv) ötvenegy, a kötelezően választottak (fizika 1, biológia 10, kémia 12, informatika 4, testnevelés 2) közül huszonkilenc emelt szintű vizsgát tesznek a diákok május 18-ával bezárólag, de középszinten érettségiznek még vizuális kultúrából, társadalomismeretből, németből és földrajzból is. Hozzátette, hogy az egyetemi, főiskolai jelentkezésekről hivatalosan semmit nem tudnak, mivel az utolsó évesek önállóan, és csak a választott felsőoktatási intézmény felé jelzik továbbtanulási szándékukat.

A Közép-magyarországi ASzC Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskolában a májusi érettségi időszakban 25-en érettségiznek. Közülük egyikük angolból, öten pedig élelmiszeripari ismeretekből adnak számot tudásukról emelt szinten.

– Terveink szerint egyedül testnevelés tantárgyból tartunk szóbeli és gyakorlati vizsgát is, ami két tanulót érint, azonban, ha a vizsgázó írásbeli teljesítménye elérte a 12%-ot, de 25% alatt maradt, akkor számára is megszervezzük a szóbeli vizsgát – tájékoztatta lapunkat Chikány Henrietta. Az igazgatónő hozzátette: a tanulók felkészültségének értékeléséhez valamennyi tantárgy esetében hozzátartozik a szóbeli vizsga is, ebből adódóan a tanárok és a diákok is örültek volna, ha erre lehetőségük nyílik.

Tanulóik javarészt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre felvételiznek, illetve a tizenkettedikes diákok közül tizenheten az iskola falain belül tanulnak tovább a bor- és pezsgőgyártó technikus szakon.

A Tomori Pál Magyar–Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Technikumban nem tartanak érettségi vizsgát, mivel nincs végzős osztályuk, ahogy a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium falai között sincs még tizenkettedikes osztály, de ott néhány tanuló előre hozott érettségit tesz.

Öt diák vizsgázik, ketten angol nyelvből emelt szinten. Informatikából gyakorlati vizsgát tartanak, a többi tárgyból, ahogyan máshol is, csak írásbeli lehetőség van – tudtuk meg Kúti László gimnáziumi intézményvezető-helyettestől.

(Tamás Angéla)

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/rendben-zajlottak-a-kozepiskolai-erettsegik