Karsay Ferenc polgármester január 7-én összehívta a frakcióvezetőket, hogy tájékoztassa őket a 2021. esztendőt érintő változásokról, valamint egyeztesse és véleményeztesse a képviselő-testület valamennyi frakciójával a közös munka és együttműködés alapelveit.

A polgármester köszöntötte a frakcióvezetőket az új esztendő alkalmából, majd tájékoztatást adott a koronavírus-járvány aktuális helyzetéről.

Kifejtette, hogy rendkívül előremutatónak tartja az egységes baloldal egyik vezetőjének január 4-i nyilatkozatát, amely szerint:

„2022 után egy olyan országot fogunk építeni, amelyben a politikai oldalak nem háborúznak egymással, hanem megpróbálnak együttműködni. Olyan országot, amelyben minden magyar – határokon belül és határokon túl – otthon érzi magát. Olyan országot, amely a múlt helyett a jövőbe tekint.”

A polgármester hozzátette, a maga részéről nem várna 2022-ig, hanem azonnal szeretné elindítani ezt a folyamatot.

Ennek megfelelően, és minden kerületi lakótárs érdekében kezdeményezte a jövő évek pártpolitika felett álló közös munkáját megalapozó együttműködési alapelvek meghatározását.

Ezek az alapelvek olyan célokat és közösen elfogadott formákat határoznak meg, melyeket a település érdekében minden résztvevő elfogad és helyi sajátosságként kezel, így oldalaktól és színektől függetlenül támogat a jövőben is.

Ezen megállapodás elfogadása esetén egyértelművé válik, hogy a helyi politikai szereplők Budafok-Tétény jövőjének építését tekintik legfontosabb feladatuknak, ennek érdekében pedig képesek közös célokat meghatározni és azokért közösen dolgozni.

Karsay Ferenc javaslatcsomagja:

Budafok-Tétény kerületi és kerületen kívüli közlekedésének védelme és fejlesztése, mert Budafok-Tétény legnagyobb problémája jelenleg a közlekedés.

Közösségi közlekedés fejlesztése, ezen belül a kötött pályás közlekedés kiemelt fejlesztése – a 47-es villamos pályafelújítása, integrálása a fonódó villamos rendszerébe; elővárosi vasút és a hozzá kapcsolódó P+R rendszer kialakítása; a „ráhordó” járatok fejlesztése.

Budafok belváros évtizedek óta tervezett felújítása – átmenő forgalom csökkentése; átfogó közlekedési és parkolási rend kialakítása; elsősorban az itt élők és a helyi vállalkozások érdekeinek figyelembevételével.

Kerékpáros infrastruktúra (EUROVELO, MOL Bubi, intézményi szintű műszaki feltételek) fejlesztése.

Az oktatási feladatok segítése minden színtéren, a kerületi lakosság igényeinek megfelelően.

A szociális ellátórendszer megőrzése; a civil és egyházi partnerekkel való együttműködés, munkamegosztás fejlesztése.

A civil szféra kiemelt támogatása, a hagyományos önszerveződő helyi színterek fenntartása.

Budafok-Tétény sport és rekreációs infrastruktúrájának védelme, fejlesztése, különös figyelemmel a tömegsportokra, a mindennapos testnevelésre és a versenysport utánpótlás-nevelésére, az oktatási intézmények sportpályáinak, tornatermeinek fejlesztésére.

A Duna-parti vízisport bázis kialakítása.

A környezettudatos életmód kialakítása, környezet- és klímavédelmi intézkedések hivatali, intézményi, és lakossági szinten.

A Duna-part fejlesztése, revitalizálása, a lakosság számra használhatóvá tétele.

A részvételi költségvetés továbbfejlesztése.

Budafok-Tétény „Budapest Bornegyede” karakterének kialakítása, fejlesztése; a magyar borkultúra központjának (központi adminisztráció, történeti bemutató, múzeum, borvidékek bemutatása, idegenforgalom, gasztronómia) létrehozása.

A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar fenntartása.

A lista nyitott, kiegészíthető, amennyiben minden helyi politikai képviselettel rendelkező párt egyetért vele, de csak olyan elem szerepelhet rajta, amiben minden szereplő egyetért. Az elfogadott közös célokért a partnerek közösen állnak ki, megvalósításukért közösen dolgoznak.

Az együttműködési alapelvek a harmonikus, közös munka érdekében szükségszerűen közös elveken nyugvó kommunikációt is igényelnek.

Ennek főbb pontjai szerint:

valamennyi politikai résztvevő kerüli a másik negatív színben való feltűntetését,

az önkormányzati munka eredménykommunikációja esetén a fairplay szabályai szerint jár el, nem sajátít ki sikert, ha az csapatmunka eredménye,

teljes kép kommunikációjának alapelve: a környezetéből nem ragad ki szöveget vagy döntést, hogy a hír a valóságtól eltérő üzenetet hordozzon,

a közalkalmazottak és köztisztviselők függetlenségét védi, őket politikai céllal nem használja fel,

a gyermekek, a család és a magánszféra politikai célú felhasználását elutasítja,

a Hivatalon, valamint intézményen belül és kívül történő kommunikáció során az arrogáns, agresszív és trágár stílus elutasítása,

kérésre, bizonyítás esetén a kommunikációs anyagokban fellelt tárgyi tévedések, téves adatok korrigálása.

Az egyeztetésen sor került a médiahasználat megvitatására is, majd a polgármester arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a tavalyi év tanulságait mérlegelve, már előkészített olyan döntéseket, amelyek az idei év egyik fő célkitűzését, a takarékosságot támogatják. Ezek a döntések a képviselő-testület és a bizottságok működésének takarékosabbá tételét célozzák, politikai feladatok átcsoportosításával.Ennek értelmében 75% ban csökken a tanácsnokok létszáma, de feladataikat a bizottsági struktúrába illesztve végzik a továbbiakban. Az oktatási és kulturális tanácsnok így az Oktatási, az átláthatósági tanácsnok a Pénzügyi, a környezetvédelmi és innovációért felelős tanácsnok feladatai a Környezetvédelmi Bizottságban folytatódnak. A Közbeszerzési Bizottság megüresedett helyére, Keébe György sajnálatos halála okán, a polgármester a Demokratikus Koalíciónak ajánlotta fel a jelölés lehetőségét, valamint, mivel a Budafoki Baloldalnak nincs szakértői képviselete, így az ő jelölésük alapján egy csere várható a Szociális, Egészségügyi, Esélyegyenlőségi és Sportbizottságban.

A hosszúra nyúlt megbeszélés végén valamennyi frakció képviselője egyetértett az alapelvek lefektetésének kérdésében, valamint a médiahasználat szabályzásában, de további tárgyalások során véglegesítik a közös álláspontjukat.

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/aktualis-onkormanyzati-hireink—ev-eleji-frakcioegyeztetes