A szennyezett területek: közutak, vasutak, erdők, turistaútvonalak, folyópartok megtisztítását tűzték ki célul

Minden év utolsó hete az Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction = EWWR), amelynek keretében a lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva felhívják a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. Idén november 21–29. között rendezték meg a kontinenst átszelő programot, amelyben Magyarország is 12. alkalommal vett részt.

A 2009-ben útjára indított kezdeményezéshez már a harmadik évben huszonhét ország csatlakozott, és akkor több mint tízezer akciót valósítottak meg Európa-szerte, ám az évek során egyre több ország egyre több eseménnyel jelenik meg az adott év témájához kapcsolódva. Idén a láthatatlan hulladék áll az EWWR középpontjában. Nem véletlenül, hiszen a gyártási folyamatok alatt keletkező hatalmas mennyiségű hulladékról a legritkább esetben van fogalmuk a felhasználóknak. Észrevehetetlen, ezért megnehezíti a vásárlási döntést és a felelősségvállalást. Egy okostelefon előállítása során például 86 kg hulladék keletkezik, de az eszköz maga csak ~200g, vagyis 430-szor akkora a láthatatlan hulladék nagysága, mint a látható, megvásárolt terméké.

A csatlakozni kívánók azonban bármilyen hulladékcsökkentési ötlettel regisztrálhattak november 13-ig, így Magyarországon november utolsó hetében négyszáz akció, illetve esemény várt a megvalósításra.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amelynek szervezésében Magyarországon az akcióhét megvalósul, a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvánnyal (JÖN) együttműködve a Tisztítsuk meg az országot! programot is útjára bocsátotta. Az illegális hulladéklerakók felszámolását prioritásként kezelő szaktárca a hulladékkeletkezés megelőzését a fenntarthatóság egyik kulcsfontosságú elemének tekinti, ezért a júliusban kísérleti jelleggel elindított projekt első körben a leginkább szennyezett területek, a közutak, vasutak, erdők, turistaútvonalak, folyópartok megtisztítását tűzte ki célul, amelyhez a széles körű társadalmi összefogást elengedhetetlennek tartja.

(Tamás Angéla)

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/hulladekcsokkentes-europa-szerte