Sokan nem gondolnák, hogy még hűvös, esős időben is mennyien járják a Budai-hegység főbb turistaútjait. Nyáron is sokszor jól jönne menedékként a kirándulóknak egy esőház, ilyenkor meg pláne. Ám az utóbbi években annyira megritkultak az esőházak, hogy gyakorlatilag alig maradt belőlük. A Budai-hegység erdeinek vagyonkezelője (de nem a tulajdonosa), a Pilisi Parkerdő Zrt. nem szívesen foglalkozik ezekkel az apró építményekkel, elsősorban azért, mert ki vannak téve a rongálásoknak és a javítgatásuk sokba kerül.

Elvileg menedékül szolgálhatnának olyan épületek is, mint a Frankhegyi turistaház, illetve a Gyermekvasút Szépjuhászné (volt Ságváriliget) állomásépületében lévő vendéglő, de az előbbi már teljesen bezárt, utóbbi pedig esőben nem szokott fogadni vendégeket, amivel rendelkezést sért. Tudomásunk szerint a személyzet úgy gondolkodott, hogy úgysem jönnek sokan, aki meg igen, az csak sáros-vizes cipővel, bakanccsal összejárkálja a padlót.

Jelinek János 1936-ban a természetjárás iskolája című kis könyvében így definiálta az védkunyhónak nevezett erdei építményeket: „Kisebb, elől nyitott házikó, paddal, narancshéjjal és üres konzervdobozokkal. Főleg hirtelen zivatarok ellen használják. Hét-nyolc személy részére alkalmas, ennélfogva huszonöten foglalnak benne helyet.”

Az időjárás viszontagságai elleni védelemre már a XIX. század végén gondoltak, amikor az első vihar-menedékházakat létesítették. Ekkor még nem egy gazdasági társaság kezelte a budai erdők budapesti részét, hanem maga a főváros állított fel egy erdészeti ügyosztályt, így a budapesti kirándulók érdekeit talán inkább figyelembe vették. A ma a Libegő alatt futó Csiga út vonalában már a XIX. század végén volt egy hatszöglet alaprajzú védkunyhó. Nagyjából ebben az időszakban létesítették azt a gerendaházat a zugligeti Népmulató-réten, a Kossuth szobor közelében, a Disznófő felett, amely a mai napig megmaradt.

A címképünkön is látható épület már teljesen le van zárva, egy időben hajléktalanok költöztek be, sőt a tetőzetet meg is magasították, azért, mert egy időben büfé üzemelt itt. A ház északi sarkában évtizedekig működött egy kis áruda, ahol perecet, nápolyit, vattacukrot és szörpöket lehetett kapni.  A benti padokra bármikor le lehetett ülni.

Az esőházak, a Budai-hegységben aztán az 1950-es évektől kezdtek szaporodni. A kisebbeket csak “fedett pad”-ként emlegették. Az 1960-as évek közepétől elterjedtek az esővédő gombák is, amelyekben egy központi oszlopra volt erősítve egy nagy esővédő kalap. Utóbbiak egyik példánya a sárga sáv jelzésű turista úton, a Nagykovácsi út keresztezésénél állt.

Az esőházak hiányát éppen a Látó-hegyi Árpád kilátónál lehet lemérni: rossz idő estén rendszerint sok kiránduló itt hózódik be a tető alá, hosszabb-rövidebb ideig. Pedig korábban, aki innen indult az országos kék jelzésű úton a Hűvösvölgybe az útja során további négy esőházat találhatott (Fenyőgyöngye elágazás, Oroszlán-szikla, Határ-nyereg, Hársakalja).

Az utóbbi évtizedekben tucatjával szűntek meg az esőházak, miközben ma többen járnak a budai erdőkben, mint bármikor korábban. A kirándulók jogos igénye, hogy megpihenhessenek néhány négyzetméternyi száraz területen.

forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/termeszet/201209/miert-nincsenek-esohazak-budai-hegysegben