Budafok-Tétény önkormányzata elismerése jeléül jutalmazta a kerületi intézményekben kiemelkedő munkát végző dolgozókat, valamint felnőtt sporteszközöket adott át a Fogyatékkal élők napja alkalmából a Napraforgó Fogyatékos Klubban.
Az idei év végén nem tudja a szokásos keretek között megköszönni az önkormányzat vezetése az intézményi dolgozók áldozatos munkáját. Ez alkalommal az intézményvezetőket munkahelyükön keresték fel és adták át a jutalmakat, naptárakat, valamint a valamennyi dolgozónak névre szólóan címzett köszönőleveleket.
Karsay Ferenc polgármester és Dankóné Hegedűs Jolán alpolgármester az Egyesített Óvoda, a Család- és Gyermekjóléti Központ, az Intézmények Gazdasági Irodája, a Védőnői Szolgálat és a Szociális Szolgálat épületébe látogatott el. Utóbbiban a jutalmak kiosztása mellett, a december 3-i Fogyatékkal élők napja alkalmából felnőtt sporteszközöket is átadtak a Szociális Szolgálat kliensei számára. Az önkormányzat minden évben ünnepi műsorral készül a világnapra, ahol a műsort maguk a fogyatékos gyermekek és felnőttek színes produkciói is gazdagítják. Idén a rendezvény elmaradt ugyan, de az önkormányzat támogatása jeléül három, mozgást fejlesztő eszközt telepíttetett a Napraforgó Fogyatékos Klubba.
Szepesfalvy Anna alpolgármester a Klauzál Ház és a Leányka Tagbölcsőde vezetőinek adta át az év végi jutalmakat és a 2021-es kerületi naptárakat.
Karsay Ferenc levélben köszönte meg valamennyi intézményi dolgozó munkáját:
,,Tudom, hogy ez az év sok erőfeszítést követelt mindannyiunktól, és minden nap új, sokszor váratlan feladatot hozott. Bízunk benne, hogy a következő év több nyugalmat tartogat számunkra, és újra a béke, a közösségi programok és a jó kedv fogja meghatározni a budafok-tétényi mindennapokat és intézményeink életét is.
Megköszönve munkáját áldott, békés karácsonyi ünnepeket, valamint boldog új évet kívánok Önnek és szeretteinek.”
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/jutalom-az-intezmenyi-dolgozoknak
Vélemények