Idén a Védőnői Szolgálat 22 által rendszeresen szervezett „Természetesen anyatejjel” elnevezésű program a koronavírus okozta helyzet miatt elmarad. A területi védőnők egyik kiemelt feladata a szoptatás elfogadtatása és népszerűsítése, amelyet az Emmi szeptemberben létrehozott Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottsága is célul tűzött ki.
– Az anyatejes táplálás segíti az anya és a gyermek közötti kötődést, valamint felnőttkori egészségünket is megalapozza. Erősíti az immunrendszert és véd az allergiával, a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben. Az lenne a legideálisabb, ha a szoptatás legalább a csecsemőkor végéig tartana – emelte ki az anyatej jelentőségét Kovácsné Balogh Mária, a Budafok-Tétény önkormányzata által Dr. Bálint Béla-díjjal kitüntetett területi védőnő. A harminchét éve Budafokon dolgozó, a csecsemők és kisgyermekek testi, szellemi és lelki fejlődését figyelemmel kísérő egészségügyi dolgozót váratlanul érte a díj, de jóleső érzéssel tölti el, hogy munkáját elismerik, és fontos hivatásnak tekintik.
– Soha nem gondolt arra, hogy munkahelyet váltson?
– Nem jutott eszembe, pedig már több mint harminc éve Budaörsön lakom. Nagyon jó itt a munkahelyi közösség, és a munkámat is szeretem. Vidéken nőttem fel, Szendrőben születtem, általános iskolába is ott jártam. Egy védőnő ismerősünk hatására jelentkeztem a miskolci egészségügyi szakközépiskolába, majd érettségi után Szegeden diplomáztam védőnőként. Férjem villamosmérnöknek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen, így a szakmai nagy gyakorlatomat már Budafokon töltöttem, ugyanebben a körzetben, ugyanezekben az utcákban, ahol most is dolgozom. Ma már az „unokáimat” látogatom, benne vagyok a családok életében a várandósság első pillanatától kezdve a gyermek hétéves koráig. Nagyon jó érzés, hogy a nagymamákkal is jól megértjük egymást, hiszen az ő fiatalkorukban is együtt csináltuk végig ezt az időszakot.
– Nem lenne kényelmesebb iskolai védőnőként dolgoznia?
– Az iskolai védőnők munkája is elismerésre méltó, de én jobban szeretem a területi munkát. Közel százhetven család és kétszázharminc gyermek tartozik hozzám. Annyira csodás, ahogy a párok várják a babát, ahogy megszületik egy új kis élet, aki a szemünk előtt és segítségünkkel válik okos, értelmes iskolássá. Lelki támogatást is nyújtok, valamint a szülői szerepre is fel tudom készíteni a gyermekükre váró édesanyákat és édesapákat, az anyaotthonban élő, nehéz sorsú anyukáknak pedig életviteli tanácsokkal próbálok
segíteni.
(Tamás Angéla)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/a-budafoki-csaladok-szolgalataban
Vélemények