Albérletet keresett olvasónk, s végül – magának is meglepő módon – egy szállodában kötött ki és jól is járt vele. Ahogy írta: olcsó, kényelmes és még a parkolással sem kell vesződnie. Ez adta az ötletet, hogy utánajárjunk Budapesten a koronavírus által alaposan átszabott piacnak.

A koronavírus járvány miatt szinte teljesen elestek bevételeiktől a fővárosi szállodák. A KSH elemzése szerint a szálláshelyek január-szeptemberi bruttó árbevétele 52 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Szeptemberben 91 százalékkal kevesebb külföldi szállt meg az országban.

Ezt a helyzetet különböző módon kezelték a hotelek. Van, aki bezárt inkább: a Danubius Hotels vezetősége például a vendégek és a munkatársak egészségének védelme érdekében a Danubius Hotel Erzsébet szállodájában határozatlan ideig üzemszünetet rendelt el.

Mások megpróbálták túlélni ezt az időszakot és új lehetőségek után néztek. Átmeneti megoldásként megjelent a hosszú távú szobakiadás a szállodákban, vagyis már bárki beköltözhet egy hotelbe albérlőként. A szállodai albérlet ráadásul sokszor olcsóbb, mintha kibérelnénk egy lakást, hiszen többnyire nem kell rezsit fizetni és még kauciót sem kérnek tőlünk.

Az ittlakunk.hu megkérdezett több fővárosi szállodát, náluk mi a helyzet, bekapcsolódtak-e a hosszú távú szobakiadás egyre népszerűbb trendjébe.

A Keleti pályaudvarnál található Baross City Hotel mind szobákat, mind apartmanokat is kínál hosszabb távra. Az árazás náluk az adott pillanat foglaltságától, a rendelkezésre álló szobatípusoktól és a tartózkodás hosszától függ. Plusz szolgáltatást nem kínálnak, igény esetén azonban lehet reggelit kérni, illetve mosatni is, mert együttműködnek egy mosodával.

A 9. kerületi 4 csillagos Corvin Hotel október eleje óta ad ki hosszú távra szobákat. Ez minimum 30 napos bérleti időt jelent. A 90 szobából nagyságrendileg 20-22 szobát adnak ki ilyen módon. A szobához kiegészítő szolgáltatásként parkolást is adnak külön felárért, valamint kedvezményes reggelizési lehetőséget és mosatást. Parkolásra több az igény, mint amennyit ki tudnak elégíteni, a többi szolgáltatásra viszont minimális az igény.

A 7. kerületi, Rákóczi úti Sous44 Hotel a honlapján is feltünteti, hogy várja az albérlőket: szobái már havi 90.000 forinttól elérhetőek. Az ár tartalmazza a rezsit, a Wifi-t és a takarítást, igény szerint kérhető svédasztalos vagy elviteles reggeli, konyhahasználat és mosoda is. Az épületben zárt láncú kamerarendszer működik.

A Corvin sétánynál lévő négycsillagos Hotel City Inn húsz négyzetméteres szobáiban szintén 90-110 ezer forint körüli összegért lakhatunk, külön rezsiköltség nélkül. Náluk konyha nincs, de van vízforraló és minibár, igény esetén mikró is, reggeli pedig 1250 forintért kérhető.

A 16. kerületi – Csömöri úti – Hotel Viki még a Jófogáson is hirdeti a hosszú távra kiadó szobáit. A szobákhoz tartozik Internet, kábel-TV, mosógép, hűtőszekrény, fürdő és külön WC is.

A Hegyalja úti – 1. kerületi – Hotel Charles 65 apartmant kínál havi 99-150 ezer forint közötti árért és sok szobáját ki is tudja adni hosszú távra.

A budaörsi Schneider Panzió egy-, két-, illetve háromágyas szobái bérelhetőek hosszú távra, ők viszont már egyhavi kauciót is kérnek érte. Minden szobához külön fürdőszoba, televízió, telefon, hűtőszekrény tartozik. Van ingyenes vezetékmentes internet és parkolási lehetőség közvetlenül a ház előtt. Az erkélyes nagy szoba havi 60 ezer, a kisebb szoba  50 ezer forintba kerül, ehhez havi 40 ezer forint közös költséget is kell fizetni. Az ár tartalmazza a takarítást, de lehetőség van mosást is kérni plusz 10 ezer forintért egy hónapra.

Külker Hotel Csillaghegy is ad ki hosszú távra szobákat, bár ők inkább azokra az ingázókra gondoltak, akik munkavállalói szálláslehetőséget, vagyis munkásszállást keresnek. A hotel majdnem minden szobájához saját zuhanyzó vagy fürdő tartozik, emellett van konyha főzési lehetőséggel, étkező, mosóhelyiség automata mosó- és szárítógépekkel, nagysebességű Wifi, hűtőszekrények, TV, közösségi tér, polcos szekrények minden lakónak, takarítóeszközök és portaszolgálat. A sportolási lehetőség is adott: tenisz és futballpálya található közvetlenül a szálló mellett.

Persze nem minden szálloda szállt be a hosszú távú szobakiadás piacára: a 6. kerületi Benczúr Hotel például nem ad ki hosszú távra szobákat és nem is tervezi. El is magyarázták, miért: a szállodai szobákban mosni, szárítani nem lehet, a szobák mérete és felszereltsége sem alkalmas erre. Az apartman-hotelekben felszerelt konyha és mosási lehetőség van, ezért tudják hosszú távon fogadni a vendégeket. A szálloda vezetésétől megtudtuk, hogy az albérlők fogadása valójában hasznot nem hoz a szállodáknak, többnyire veszteségekről számoltak be azok, akik csatlakoztak ehhez az új trendhez. “Igaz, hogy a bevétel a cash-flow miatt fontos lehet, de az az árszint (90-100 ezer Ft + rezsi/hó) amit el tudnak kérni és még versenyképes egy lakással, nyereséget nem termel” – tudtuk meg a hotel értékesítési igazgatójától. A Benczúr Hotel mindenesetre abban bízik, hogy fél éven belül megoldódik a probléma és újraindul a turizmus. Reméljük, igazuk lesz.

Érdekes, hogy a szállásközvetítő portálok nem foglalkoznak a hosszú távú szobakiadásokkal. Az egyik népszerű portál, a szallas.hu kérdésünkre azt válaszolta, hogy oldalukon keresztül leginkább turisztikai céllal foglalnak a vendégek.

Egy biztos: az albérlők fogadása a szállodáknak csak kárenyhítést jelent a külföldi turisták elmaradása miatt, ebből nyereségük nem származik, így az albérletpiacon hosszú távon nem fognak fennmaradni.

forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/uzlet-szolgaltatas/201108/alberletet-keresel-koltozz-szallodaba-olcsobb