A kormány november 3-án a koronavírus miatti veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedések között bejelentette, hogy ismét díjmentesen lehet parkolni az országban, így Budapesten is. A fővárosi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ tisztában van azzal, hogy sokak életét kényelmesebbé teszi, ha autóval közelíthetik meg úti céljukat, a november 7-én induló metrópótlás miatt azonban további jelentős pluszterhet ró a fővárosban közlekedőkre az ingyenes parkolás miatt megnövekedő gépjárműforgalom – írta közleményében a BKK.

November 7-én, szombaton elkezdődik a 3 metró belvárosi szakaszának felújítása. A BKK hetek óta hangsúlyozza: a metrópótlásban résztvevő buszok előnyben részesítése érdekében a belváros számos forgalmas útszakaszán torlódásokra, hosszabb utazási időre kell számítania mindenkinek, akár közösségi közlekedéssel, akár gépkocsival közlekedik. A legkritikusabb várhatóan a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton lesz a helyzet, azonban a korlátozások, a számos forgalmas útvonalon megváltozó forgalmi rend és az összesen 13 kilométeres útszakaszon kijelölt buszsávok miatt kialakuló közúti torlódások várhatóan a teljes főváros és az elővárosok közlekedésére is hatással lesznek majd – olvasható a közleményben.

A metrópótlás miatti korlátozások tehát már önmagunkban is számottevő nehézséget okoznak minden Budapesten közlekedőnek. A BKK szerint a metrópótló buszok gördülékeny haladására kijelölt buszsávok és az egyébként is szűk közúti kapacitás hatékonyságát nagymértékben ronthatják majd a parkolóhelyet kereső, arra várakozó autósok, de akár a torlódásokat megelégelve szabálytalanul a buszsávban haladó gépjárművek is.

forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/egeszseg/201106/bkk-budapestnek-rendkivuli-nehezsegeket-okoz-most-dijmentes-parkolas