A koronavírus járvány kapcsán folyamatosan téma, be kellene-e zárni az iskolákat vagy sem. A kérdést szavazásra bocsátottuk olvasóink körében is és pár nap alatt 7232 szavazat érkezett rá (november 8-ig).

A szavazók 62 százaléka – 4519-en – arra voksoltak, hogy zárják be az iskolákat, 36 százalék – 2608-an – pedig inkább azt szeretnék, hogy maradjanak nyitva az iskolák, maradjon a hagyományos tanítás.

A kormány egyelőre azt mondja, az országnak működnie kell, ezért nem fogják bezárni az iskolákat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azonban úgy gondolja, veszélyben vannak a tanárok, az egyetlen megoldás az iskolák teljes zárása lenne. Sőt, a PDSZ felhívásában arra szólította fel a szülőket, hogy ne küldjék óvodába, iskolába a gyereket, a tanulók mulasztásának igazolását pedig kérjék az igazgatótól/óvodavezetőtől.

forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/egeszseg/201108/az-iskolabezarasrol-kerdeztunk-igy-szavaztak-olvasoink