Aljona Akszjonovics idős párt és Biri Andrea strandoló gyerekeket ábrázoló képét jutalmazta a nemzetközi zsűri.

Százhúsz országból 1,19 millió nevezés érkezett a Huawei Next Image elnevezésű versenybe, amelynek témája a világjárvánnyal sújtott idei nyár volt. A fődíjat egy dán fotós, Sune Pedersen Ölelés című képe nyerte, Aljona Akszjonovics a Hello, Élet! kategóriában győzött Life Goals című fotójával, míg Biri Andrea Summer Time című alkotását különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri – közölték a szervezők.

Mint írták, az abszolút győztes Sune Pedersen az Ölelés című képén a nagypapa öleléséből áradó szeretetet örökítette meg unokája születésnapján, a világjárvány idején. Hónapok óta az volt az első alkalom, hogy az idős férfi elhagyta otthonát, de unokáit így is csak egy műanyag fólián keresztül ölelhette meg.

Fotó: Huawei Next Image / Sune Pedersen

Aljona Akszjonovics Life Goals című képe nem sokkal a Magyarországon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása után készült, családi nyaralásuk alatt. Az egri strandon éppen a kijárat felé vettük az irányt, amikor megláttam a vízben egymás mellett ülő idős párt – idézte fel a kép készítésének körülményeit a fotós.

Fotó: Huawei Next Image / Aljona Akszjonovics

Biri Andrea a Summer Time című fotóján két gyerek önfeledt strandolását mutatja be. “A képen egy családi ismerősünk fia éppen leönti a férjem fiát Szarvason, a legnagyobb kánikulában. A fiúk locsolgatták egymást vödörrel és ugráltak a stégről, mi pedig jókat szórakoztunk rajtuk” – elevenítette fel.

Fotó: Huawei Next Image / Biri Andrea

A két magyar pályamű a legjobb magyar és nemzetközi fotográfusok képei között, a budapesti World Press Photo (WPP) kiállítás kísérő kiállításán is megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban október 25-ig. – írja az MTI

A további látványos díjazott képek megtekinthetőek a fotópályázat hivatalos oldalán.

forrás: https://www.erdekesvilag.hu/ket-magyar-is-dijat-nyert-a-vilag-legnagyobb-mobilfotos-versenyen/