A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapot indított a Déli Körvasút projektről, amelyen az újbudaiak és a vasút mellett élők közölhetik véleményüket.
A Kelenföld és Népliget közötti körvasúti fejlesztés legfontosabb célja, hogy a vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, közvetlen, a várost átszelő elővárosi járatok indulhassanak Magyarország keleti és nyugati nagyvárosai és az agglomeráció települései között – közölte a BFK. A déli körvasút a három metróvonallal (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5) is kapcsolatot teremtene.
A vasútvonal környezetének rendezésére most indul a tájépítészeti tervezés is. A BFK a tervezés megkezdése előtt kérdőívben kéri az újbudaiak és a vasút mellett élők véleményét arról, mit szeretnének a körvasút környezetében látni.
Elsőként a lakóövezetbe legjobban beépült budai szakasz általános környezetrendezési tervezése kezdődik meg, az ezzel kapcsolatos kérdőív kitöltésére november 15-éig van lehetőség. Egy második körben már a konkrét tervezési döntésekben lehet majd véleményt alkotni.
A weboldal, benne a kérdőívvel ide kattintva érhető el.
forrás: https://11.kerulet.ittlakunk.hu/civil/201020/mondj-velemenyt-deli-korvasuttal-kapcsolatban?_ga=2.145153012.1136163116.1603125593-1011188442.1594031525
Vélemények