Szigeti Ferencet, a Karthago együttes vezetőjét az elmúlt hónapokban lehangolta, hogy a koronavírus-járvány első hulláma csapatának csaknem félszáz koncertjét „mosta el”. Ezt a koncerthiányos évet mégis megkoronázza majd hamarosan egy kis jövevény, az első unoka… A Budafokon élő zenész már nagyon várja a karanténbabát.

– A hosszú, „munka nélküli” kényszerszünet után nagy öröm érte, amikor a napokban megtudta, hogy nagypapa lesz.

– Alapvetően boldog típus vagyok, tehát még egy ilyen rekordhosszúságú leállás sem tudott elkedvetleníteni, de az biztos, hogy a hír feldobott, mert már azt hittem, sose leszek nagyszülő. Dániel fiam közel a negyvenhez lesz először édesapa, a lányom pedig harmincnégy évesen sem kapkodja el… Mikor a fiam bejelentette, hogy készülhetek a nagypapaszerepre, nagyon meglepődtem.

– Fiú vagy lány unokára vágyik?

– Mindegy volna, de már tudom, hogy fiú lesz, mert láttam az ultrahangfelvételt. A „tervek szerint” a Szigeti-karanténbébi decemberben látja meg a napvilágot. A legszebb karácsonyi ajándék! Biztosan szívmelengető érzés lesz majd a karomban tartani a karácsonyfa alatt…

– Készül már a nagypapaszerepre?

– Naponta edzek a konditeremben… De félre a tréfával, nagypapatanfolyamra nem iratkozom be, talán ösztönösen is jó nagyszülővé válok. Annak idején a fiam nevelésébe is inkább csak két-három éves korában csatlakoztam be, amikor már jobban tudtam vele kommunikálni. Ha megélem, az unokámat is két-három évesen fogom sok mindenre tanítgatni, például a fekvőtámaszra…

– Úgy látom, nemcsak boldog, de „vicces” nagyszülő lesz. Az öttagú Karthago együttesben hány vidám nagypapa zenél?

– Két és fél. Ketten már boldogak ebben a szerepben, én még csak félig…

– „Eddig csaknem negyven lekötött bulink ugrott a nyárig, de reménykedünk, hogy néhányat át tudunk menteni az őszre vagy jövőre” – nyilatkozta lapunknak nemrég. Sikerül átmenteni? Mikor lépnek fel először a hosszú szünet után?

– Augusztus 7-én lesz az első, majd 28-án a második fellépésünk egy exkluzív sétahajón. Az év végig talán még lesz hat-hét koncertünk. Két hete próbálunk intenzíven, már alig várjuk, hogy színpadra lépjünk. Reméljük, a jövő évünk jobb lesz…

(Temesi László)

forrás: http://bornegyed.hu/hir/szigeti-ferenc-nagypapa-lesz