Pásztor Erzsit a humor élteti

Debrecentől Szolnokig, Szegedtől Pécsig, Sopronig százharminchárom színházi és mintegy száz filmszerepet alakított, de Janka szerepe hozta meg számára a Szomszédok című teleregényből a legnagyobb népszerűséget. Utcán, piacon, boltban ma is sokan ezen a néven szólítják meg Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt, aki Budafokon is gyakran megfordult a Szomszédok piacon…

– Hogyan emlékezik vissza a népszerű teleregényre, illetve a forgatásokra?
– A Szomszédok hozta meg számomra a legnagyobb népszerűséget, és örülök neki, hogy ennyi év után is emlegetik a nézők, pedig nem is volt főszerep, és kicsit még gonosz is voltam benne… Sokat köszönhetek a szerepnek – bár a legbüszkébb az Angi Vera és a Veri az ördög a feleségét című filmekben nyújtott alakításomra vagyok –, nem bántam meg, hogy annak idején elvállaltam, pedig elég foglalkoztatott színész voltam. Utcán, piacon, boltban ma is gyakran leállítanak az emberek, akik közül sokan Janka néninek szólítanak. Örömmel beszélgetek velük és mindig szívesen gondolok vissza a forgatásokra, valamint a budafoki piacra, ahol gyakran vásároltam is.
– Az utóbbi hónapokban bizonyára ritkán járt utcán és piacon…
– Be voltam zárva a panellakásomba, sokat olvastam és tévéztem, de mindig volt, aki törődött velem és hozott friss árut vagy ebédet. A koronavírus elvette a munkámat, amit túl a nyolcvanon is szeretek. Az utóbbi hetekben azért már kimerészkedtem az utcára, meg is jártam…
– Mi történt?
– Július utolsó napjaiban elbuktam a saját lábamban – úgy látszik, elszoktam a menéstől –, és hatalmasat estem, ömlött a térdemből a vér. Két járókelő felsegített ezekkel a szavakkal: „Ebben a korban már nagyon kell vigyázni.” Erre rám jött egy nevetőgörcs, mert eszembe jutott, hogy az előző napokban a Nyolc nő című előadás végén milyen fiatalosan ugrottam ki a tolószékből, s kutyabajom sem volt. Most meg a sima aszfalton terültem el, mint egy béka…
– Ezt a kis botlást leszámítva még mindig fiatalosan mozog. Hogyan tartja karban magát, illetve a memóriáját?
– A próbákra még ma is felkészülve, szövegtudással érkezem, másképp nem is tudnék működni. Abban a három-négy órában nagyon keményen koncentrálok a munkámra, most is így van, de már jobban fáradok. Nem telik el nap, hogy elalvás előtt ne memorizáljak egy-egy nehezebb vagy ritkán játszott szöveget. Nem bírok addig elaludni, míg el nem mondok egy monológot, mondjuk a Macskajátékból, annak ellenére, hogy már évek óta nem játszom. Ha valamelyik rész nem jut eszembe, annyiszor kezdem újra, amíg rá nem jövök a folytatásra. Aztán megnyugszom, hogy még rendben vagyok, nem bolondultam meg. Egyébként a humor és a jókedv is karbantart, éltet. A testemet pedig tánccal tartom fitten. Reggelente bekapcsolom a rádiót, és a zenére elkezdek táncolni…
– Milyen program vár önre az elkövetkezendő hetekben?
– E hónapban ünnepeljük meg az öcsém hetvenedik születésnapját, amire a lányom is, végre, hazajön Olaszországból, sajnos már régen nem láttam. Három évtizede él kint, hozzá és családjához néhány évvel ezelőtt még elég gyakran kijártam, nyaranta egy hónapot töltöttem az unokáimnál, de már nem merek ilyen hosszú útra menni, ezért inkább a fiatalok jönnek.
– Végezetül árulja el, hogyan lett Pápay Erzsébetből Pásztor Erzsi?
– Nehezen. Pályám kezdetén volt egy Pápay Erzsébet nevű színész a Nemzeti Színházban, ezért természetesen a kezdőnek kellett nevet változtatni, nem a befutott idősebb kollégának. Még a főiskolán előadtunk egy darabot, és készült egy plakát, amelyen már új néven szerepeltem. Pethes György rendező parancsolt rám: „Legyen Pásztor!” Szegény apám még élt, azt hitte, rosszul hall, amikor elmondtam neki a történetet. Ennek immár hatvan éve, azóta elég jól megszoktam ezt a nevet. Remélem, a nézők is…