Kedves Olvasó!

Kerületünkben a szőlő- és borkultúra eredete egészen a római korig nyúlik vissza. Tény, hogy Budafok az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb borkereskedelmi központja volt, a saját szőlő termesztésén és a borászaton túl. Nem utolsósorban az építőkő bányászása révén kialakult, közel 100 km-es pincerendszer tette erre alkalmassá.

Budafok-Tétény szőlészeti, borászati hagyományainak elmesélésében nincs avatottabb, mint Garbóci László helytörténész, a kerület díszpolgára, aki alább összefoglalta, miért is igazolják az évszázadok, hogy Budafok a legméltóbb a Budapest Bornegyede címre.

“Pannonia provinciában a III. század második felében kezdődik a hivatalos szőlőművelés. Aurelius Probus császár engedélyezi a hazánk területén állomásozó légióknak – békeidőben – a szőlő művelését.

Az újkori szőlőkultúrák Buda visszavívását, 1686-ot követően alakulnak ki. Promontoron (ez Budafok 1886 előtti elnevezése) egy 1712-ből származó szerződés szerint a Csepelre betelepült németek a mai Rózsavölgy területén telepítik az első ültetvényeket. A mai Budafok területén a szőlők az 1850-es években érik el legnagyobb kiterjedésüket. A Dél-budai régió szőlőinek mintegy 80%-a vörösbort adó fajtákkal volt betelepítve. Közülük is a kadarka volt a meghatározó, mintegy 70–75%-ban. Budafok-Tétény virágzó szőlőkultúrájának az 1880-as évek közepén megjelenő filoxéra vetett végett. Néhány év alatt a virágzó szőlőkultúrák 90 – 95%-át pusztította ki. Hogy a szőlőműveléssel, borkészítéssel foglalkozó lakosság nem maradt munka nélkül, azt elsősorban Dél-Buda természeti adottságának köszönhette. A Tétényi fennsík közel 25-30 méteres vastagságot elérő, puha, könnyen munkálható mészkőrétegének a kitermelését a rómaiak kezdtek meg. A limes és a nagytétényi Campona katonai tábor építéséhez bányászták először nagyobb mennyiségben a követ. Ekkor kezdtek kialakulni a nagyobb üregek, pincerendszerek, melyeket Buda 1686-os felszabadítását követően a hihetetlen mennyiségű építőkő-szükséglet folyamatosan bővített.

Hogy valójában mekkora a tényleges pincerendszer hossza, azt ma sem tudjuk pontosan. Valahol 80 és 120 km között lehet. Tény az, hogy a hatalmas pincerendszer, a jó közlekedés, a Fővárosi vámhatár közelsége vonzotta az ország borászait, akik Budafok-Tétényben egyre több pincét béreltek, majd vásároltak boraik tárolása, értékesítése részére. 1901-ben Darányi Ignác Budafokon létrehozta a Pincemesteri Tanfolyamot, mely akkor az ország legmagasabb szintű szőlészeti, borászati képzését nyújtotta. Néhány évvel később elkészült az országos borárverési csarnok, ahol a bortermelők árveréseken értékesíthették minőségi boraikat. Budafokon az 1900-as évek elején már 302 kereskedelmi borpincészet üzemelt. Nem mellékesen 1882-ben jött létre a ma is világszerte ismert Törley Pezsgőgyár, 1886-ban pedig a Francois Pezsgőgyár.

Ennek a virágzó ipar- és üzletágnak az 1948. évi államosítás vetett végett, amikor is az összes borpincészetet az Állami Borforgalmi Rt.-be vonták össze. Az ötvenes – nyolcvanas évek nem váltak igazán a hazai szőlészet, borászat dicsőségére. Az 1980-as évek második felében megindult fejlődés eredménye a napjainkra megvalósult új szőlészeti, borászati struktúra. Budafok 1987-ben szőlészeti és borászati múltja méltó elismeréseként a Róma melletti Frascatiban megkapta – több más magyar településsel egyetemben – a „Szőlő és Bor Városa” kitüntető címet.”

Budafokon legendás vendéglők is működtek, az egyiket maga Krúdy is megörökítette:
„Húszéves voltam, amikor megismerkedtem vele. Pesten volt, jobban mondva Budán, sőt Budafokon, a Kutyavillában. Nagyon elhagyatott csárda volt akkoriban még a Kutyavilla s én valószínűleg szerelmi bánatomban vetődtem egy nyári délután egyedül oda. Akkoriban örököltem apámtól, gavallérjelölt voltam (ahogyan más ügyvédjelölt) és írni is akkortájt kezdtem komolyabban. A csárdában Bródy Sándor mulatott Fenyő Sándor, a Magyar Hírlap akkori felelős szerkesztője társaságában, két szép és fiatal színinövendékkel. Ezt a két szemrevaló leányt Sándor úszni tanította. Estefelé volt, bementek a vízbe. Én is. Nagyon összebarátkoztunk és hajnalban már együtt jöttünk Pestre fiákerón. Négyen a hátsó ülésen és Fenyő Sándor a bakon.”

Mennyire lehetett elhagyatott az a csárda, amelynek ilyen jeles vendégei voltak?! A Kutyavilla és Macskacsárda még ma is él a helyiek emlékezetében. A Macskacsárdát 1941-ben megvásárolta Czagler Ferenc vendéglős mester, akinek a keze alatt – jó konyhájának köszönhetően – messze a kisvároson túl eljutott a vendéglő híre. Budapestről a ráérősek konflissal, a tehetősek személyautóval, a többiek villamossal vagy a HÉV-vel kerekedtek fel az útra, hogy a vendéglő specialitását, a gyufatésztával főtt dunai halászlevet megkóstolják.

Vajon ismerjük-e azokat a mai pincéket és vendéglőket, amelyeket száz év múlva is ismerni fognak? A gasztronómia és a borkultúra értő kedvelőinek egyedülálló lehetőségük van rá, hogy a Budafoki Pincejárattal bejárják a jövő legendáit. Nem árulom el, mely pincékre, vendéglőkre fognak még az unokák is könnyes szemmel emlékezni – Önre bízom a felfedezést, kedves Olvasó!

Budafok, Budapest Bornegyede ma, a szemünk előtt formálódik. A borok, az étkek és a hely, a környezet összhangja az, ami miatt egyre többen keresik fel. Legyen Ön is a vendégünk!

Köszöntöm Budafok-Tétényben!

forrás: www,bornegyed.hu