A közbringarendszert felújítják, ezért november végén ideiglenesen leáll a MOL Bubi – írja a BKK.
November 29-ig lehet használni még az almazöld bicikliket, ezután már nem lehet kerékpárt felvenni és visszaadni a gyűjtőállomásokon. A BKK 2021-ben egy “vadonatúj, a városi közlekedés fejlődő igényét kielégítő közösségi kerékpár-szolgáltatással” tér majd vissza.
A 2020. október 28-a után vásárolt 100 forintos bérletek árát teljes egészében visszafizetik, emellett kompenzációt biztosítanak azon negyedéves, féléves, illetve éves bérlettel rendelkezők számára is, akik bérletének érvényessége a november 29-i leállás után járna le.
Vitézy Dávid is megszólalt a leállás kapcsán, szerinte a járvány idején leállítani a közbringázást nem szerencsés, ráadásul a 3-as metró felújítása is nehezíti a fővárosi közlekedést:
“Nagyon szomorú, hogy a Főváros és a BKK leállítja a Bubit.
Ma jelentette be egy jópofáskodó posztban BKK, hogy a járvány közepén és épp a Bubi működési területét érintő belvárosi metrópótlás kezdetén bizonytalan időre bezárja a budapesti közbringarendszert a Draskovics Tibor vezette Igazgatóság döntései nyomán.
A Bubi megérett a megújításra, nincs ebben vitánk.
Két dologban azonban van:
– miért nem tudták ezt úgy intézni, hogy ne álljon le bizonytalan időre, legjobb esetben is hónapokra a rendszer működése, miközben pontosan lehetett előre látni, mikor jár le a szerződés?
– miért kell visszalépni és egy 5 évre szóló szerződésbe betonozva lecsökkenteni a kerékpárok számát (közel a felére, 2100-ról 1200-ra), illetve megakadályozni a rendszer területi bővítését a jövőre nézve egészen 2026-ig?
Nem csak bosszantóan rövidlátó az, ami történik. A felvetéseimre hetek óta nem született semmilyen válasz, ami legalábbis beszédes. A Bubi tenderkiírását a BKK titokban intézi – míg sok más kérdésről, akár egy-egy belvárosi kis utca forgalmi rendjéről is folyamatosan kérdőíveken kérdezik meg a budapestieket, a Bubi leépítéséről semmilyen társadalmi egyeztetés nem történt.
Még van idő november végéig, érdemes korrigálni. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy belátható időn belül újrainduljon a Bubi, a folyó tendert kéne lezárni sikeresen – a fent leírtak miatt ez pedig a Bubi leépítését jelentené és épp ezért káros döntés lenne. Amíg nincs egy végiggondolt, a Bubi visszafejlesztése helyett a megújítását szolgáló koncepció, a meglévő rendszert érdemes tovább működtetni” – írja Vitézy a Facebookon.
forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/201105/november-vegen-leall-bubi-kozbringazas-nem-tudtok-biciklit-kolcsonozni
Vélemények