Az alvás alapvető fiziológiai szükséglet, amely során regenerálódunk, ellazulunk és feltöltődünk. A hosszan fennálló alváshiány rendkívül negatívan hat egészségünkre és fizikai állapotunkra. Azt is elmondhatjuk, hogy az alvás sportteljesítményünket is nagyban befolyásolja. Ugyanis minden sporttevékenységhez fizikai erőt kell kifejtenünk, ami nem egyszerű, ha kimerültek vagyunk az alváshiány miatt. A kipihent szervezet egyszerűen dönti meg a rekordokat, ellenkező esetben a dolgok nehezebben működnek.

A bajnokok matraca

A sport kimerít

Tehát már tudjuk, hogy az alvásminőség sportoláskor kihat a fizikai teljesítményünkre. De vajon fordítva is igaz ez? A sport is befolyásolhatja éjszakáink minőségét? Természetesen igen. A sport leginkább fizikailag megterhelő, ezért is merülünk ki tőle. Komolyabb fizikai igénybevétel után az izmok fáradtak, fájnak, és lecsukódik a szemünk. Energia nélkül képtelenek vagyunk tovább működni, így elengedhetetlen, hogy feltöltődjünk minőségi alvással és relaxálással. Meg kell jegyeznünk, az az idiális eset, mikor szabályosan bezuhanunk az ágyba, és néhány perc alatt álomba merülünk. Ez a fajta alvás általában nagyon mély, hiszen a szervezetnek ilyenkor regenerálódásra van szüksége, és az energiaraktárakat is ilyenkor töltjük fel. Hogyha nem mozgunk mindennap, vagy éppen a szokásosnál jobban megerőltettük magunkat, reggel még előfordulhat némi fájdalom az izomzatban, de a fáradtságnak meg kell szűnnie. Az izomfájdalom azonban a következő alvással egykönnyen elmúlik, mi pedig készen állunk a következő kihívásra.

Amikor nem megy az elalvás

A másik eset, amikor a sportteljesítmény befolyásolja éjszakáinkat, mozgás után sehogy sem tudunk álomba merülni. A testünk továbbra is izgatott, sportra kész, még „lázban ég”, az alvás így szóba sem jöhet. Ugyanakkor nagyon fáradtnak érezhetjük magunkat, de az álom csak nem akar jönni. Ha ez megesik velünk, percenként felébredünk és az alvás egy felszínes, sekély fázisában maradunk akár egész éjjel. A minőségi mélyalvás ilyenkor általában a következő éjszakáig várat magára, mert a szervezetnek nem sikerült regenerálódnia az előző, álmatlan éjszaka során.

A bajnokok matraca

Egyes matracok alkalmasabbak aktív sportolóknak, mint mások. Nagyszerűen segíti például az izmok regenerálódását a masszázs funkció, hiszen serkentik a vérkeringést, így reggel frissebben és kipihentebben ébredhet. Lényeges szempont még a gerincoszlop és a nyaki csigolyák megfelelő alátámasztása: érdemes egy kicsit merevebb érzetű, vagy öt anatómiai zónára osztott matracot választani. Ez a felosztás ugyanis segít, hogy a testsúly az egész matracon eloszoljon, így kényelmesebb rajta az alvás. A másik előny, amit minden aktív sportoló értékelni fog, a matracok hőszabályozó képessége, ami állandó hőmérsékletet biztosít az ágyban, így éjszaka nem fog fázni, de melege sem lesz. Látogasson el Az Alvásért üzletekbe, ahol képzett alvásszakértőink segítenek megtalálni álom matracát!

forrás: https://www.azalvasert.hu/cikkek/milyen-hatassal-van-a-sport-az-alvasminosegre