„Remélem, hogy a csapat bennmarad az NB I-ben”
Eperjes Károlyról közismert, hogy nagy focirajongó, több csapatnak is szurkol, de talán a legjobban most a Budafoknak, hiszen kerületünkben él. S örül az első győzelemnek, ami bizakodással tölti el a továbbiakban…
– Mit szólt hozzá, amikor a Budafok feljutott az élvonalba?
– Hála Istennek! Nagyon boldog voltam, hiszen egy álom vált valóra több mint hét évtized után, amikor szintén az élvonalban „játszottunk”. A fiúk megérdemelték ezt a hatalmas sikert! Rajtuk kívül minden elismerésem a klub vezetésének és tulajdonosának, akiknek szintén sok köszönhető. Gratulálok nekik is.
– Azt már meg se kérdezem, mit szólt a nyitómérkőzésen elért győzelemhez?
– Örültem neki, nagy meglepetésnek tartom. Abban az ítéletidőben küzdeni tudásból is jeleskedtek a fiúk. Csak így tovább, remélem, a többi hazai meccset is hozzák.
– Ez még csak a kezdet. Mit vár a bajnokság végén, hol végez a csapat?
– Tuti, hogy bennmarad az NB I-ben, de fogalmazzunk óvatosabban, remélem, bennmarad… De jó is lenne, mert ez a kerület megérdemelne jövőre is egy élvonalbeli focicsapatot.
– Jár Budafok-meccsre?
– Eddig is jártam, igaz, csak néha. Most is megígérhetem, hogy amint tehetem, megyek szurkolni. Jó a kapcsolatom a vezetőkkel, mindig jól éreztem magam ebben a barátságos környezetben, az élvonal hangulata pedig lenyűgöző.
– Ön már csak tudja, hiszen nagy focirajongó, filmen is láthattuk, mint például a 6:3, avagy játszd újra Tuttiban, amelynek a címszereplője volt. Mióta focibolond?
– Gyerekkorom óta. Édesapámmal rendszeresen jártam focimeccsekre, dunántúliként elsősorban a Győri ETO, a Haladás és a Sopron mérkőzéseire. Később pedig, mikor már Budapestre költöztem, a fővárosi stadionokat látogattam, több nagy magyar labdarúgót tarthatok, illetve tarthattam barátomnak, mint például a fradis Szücs Lajost, aki nemrég halt meg, a búcsúztatásán is ott voltam.
– Úgy tudom, véleményét szinte soha nem változtatja, de futballcsapatot már váltott…
– Bizony, mert gyerekkoromban Újpest-szurkoló voltam, mindaddig, míg édesapám, aki nagy Fradi-drukker volt, le nem ült velem beszélgetni. Nézd, fiam, mondta apám, tisztességes magyar ember csak Fradi-szurkoló lehet. Hát így váltottam egyik pillanatról a másikra csapatot, talán megbocsátható bűn. Évek óta pedig budafoki szurkoló is vagyok…
(Temesi László)
forrás: https://budafokteteny.hu
Vélemények