Az önkormányzat idén is díjazta azokat a kerületieket, akik kiemelkedőt alkottak Budafok-Tétényben. 2020-ban Hollerung Gábor lett kerületünk díszpolgára.

Az önkormányzati elismeréseket hagyományosan a Kerület Napja keretén belül kapják meg a jelöltek, a „kerület bulija” a koronavírus-járványra való tekintettel azonban elmaradt, így idén egy szűk körű rendezvényen adták át a díjakat.

A járvány ügyi előírásoknak maximálisan megfelelően szervezett átadót a Klauzál Házban tartották meg 2020. szeptember 4-én. Deutsch Anita műsorvezető, felkérésére a Corpus Harsona Kvartettet játszotta a magyar Himnuszt, ezt követően az estet Karsay Ferenc polgármester nyitotta meg:

,,Hogy mi a közös az elhivatott tanárban, a fáradhatatlan védőnőben, az önzetlen szociális munkásban, a veszélyhelyzet során is helyt álló orvosban vagy a kerület, sőt az ország zenei neveléséért dolgozó művészekben? Az, hogy mindannyian hisznek a „hajnal csodájában”. Hogy tiszta szívvel, példamutatóan, a közösség javára végzik munkájukat. Hogy értékesebbé teszik az életet, maradandót alkotnak Budafok-Tétényben a nyugalmas és a mostanihoz hasonló, rendhagyó években egyaránt.” – mondta köszöntőjében, majd felkérte Németh Zsolt országgyűlési képviselőt beszéde megtartására.

A külügyi bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy egy díjnak igazán a súlyát a díjazottak adják meg: ,,Ezek a kerületi díjazottak, akik most már elég nagy számban élnek közöttünk, ismerjük őket, kerületünknek tagadhatatlanul a büszkeségei. Ők a munkájukkal, a teljesítményükkel, a szorgalmukkal, az elkötelezettségükkel, a hűségükkel, a példamutatásukkal váltak a kerületi életünknek a büszkeségeivé. Ma este gyarapodni fog e sor.”

Köszöntője után a Corpus Harsona Kvartett, a Mynk Quartet és Révész Richárd Latin Trio lépett fel a Klauzál Ház színpadán, akik színvonalas produkciójukkal emelték az est fényét. Előadásuk után megkezdődött a díjak átadása. A jelölteket egy munkásságukat bemutató rövid kisfilm vetítése után a polgármester, országgyűlési képviselő, alpolgármesterek, a képviselő testület tagjai és a díjak névadóinak hozzátartozói részesítették az elismerésekben.

2020-ban Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa, karmester, karvezető, Érdemes művész lett kerületünk díszpolgára, aki beszédében köszönte meg a díjat, majd beírta nevét a díszpolgárok könyvébe.

2020-ban az alábbi személyek vehették át teljesítményük megbecsüléseképp az önkormányzati díjakat:

  • Budapest XXII. kerület – Budafok, Budatétény, Nagytétény, Baross Gábor-telep díszpolgára cím

Hollerung Gábor – Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa, karmester, karvezető, Érdemes művész

  • Az év-budafok-tétényi vállalkozója-díj

Csiszár Katalin –a Rózsavölgyi Csokoládé Kft. ügyvezetője

  • Gráf Antal-díj

Felföldiné Pálmai Gyöngyi – a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola biológia-földrajz szakos tanára

  • Záborszky Nándor-díj

Streng László Richárd– rendőr törzszászlós

  • Zakariás József-díj

Bartha Éva– a Budafoki MTE Atlétika Szakosztályának társadalmi edzője

  • Mihalik Sándor-díj

Kovács Csilla– a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. kerületi Tagintézménye okleveles gyógypedagógus-logopédusa, köznevelési szakértő

Monostoriné Szeleczky Gabriella– a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola történelem-magyar szakos tanára

  • Munkácsy Károly-díj

Igaz Laura Elena– a Kempelen Farkas Gimnázium 9. A osztályos tanulója

Szalay Petra Vanda– a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium 5. A osztályos tanulója

  • Dr. Bálint Béla-díj

Kovácsné Balogh Mária– területi védőnő

Dr. Mihály Éva– diabetológus szakorvos

  • Katona Péter-díj

Tamás Lászlóné– a Social Point Alapítvány Budafok-Tétény Csoportja önkéntes civil segítője

  • Tóth József-díj

Arató László– a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola igazgatója, zenetanár, karnagy

  • Szabó Gyula-díj

Kovacsics Lászlóné– a Nagytétényi Polgári Kör Nyugdíjas Klubjának vezetője

  • Tiszta, virágos kerületért díj családi ház és környezete kategória

I.helyezett: Szigetvári Dénes

II.helyezett: Beszteri Andrásné

III.helyezett: Dr. Gál Lívia Anna

  • Tiszta, virágos kerületért díj utca, utcarész, lakótelepek, társasházak kisebb, nagyobb egysége kategória

I.helyezett: RIVUS Lakópark lakóközössége

II.helyezett: Mészáros Gyula

III.helyezett: Park utca 1. Társasház

  • Tiszta, virágos kerületért díj balkonok, erkélyek kategória

I.helyezett: Szigetvári Dénes

  • Tiszta, virágos kerületért díj intézmények, vállalatok, egyházak kategória

I.helyezett: Rózsakert Baptista Közösség

II.helyezett: Proedile Kft.

  • Tiszta, virágos kerületért díj önkormányzati fenntartású intézmények kategória

XXII. kerületi Egyesített Óvoda Zöldecske Tagóvoda

forrás: https://budafokteteny.hu