A Budafoki Angyalok élelmiszert, sapkát, sálat, meleg ruhát osztanak
Kerületi lakosok és vállalkozók fogtak össze, hogy segítséget nyújtsanak azoknak az embereknek, akik nehéz élethelyzetbe kerültek, a pandémia miatt állás nélkül maradtak, idősek, mozgásukban korlátozottak vagy hajléktalanok. A Budafoki Angyalok élelmiszert osztanak, amelyeket a vállalkozók és magánszemélyek adnak össze, és meleg kabátot, sapkát, sálat, valamint egyéb ruhaneműt tesznek az ételcsomagok mellé a Social Point alapítvány gyűjtéséből. Aki megjelent a Mária Terézia út 60. szám alatt december 28-án, annak csak át kellett vennie az adományokat és aláírni, hogy átvette. Senkitől semmi mást nem kérdeztek és ezután sem fognak – tudtuk meg Nemes Anikótól, akinek kezdeményezésére, a helyi vállalkozók ötlete nyomán és támogatásával szeptemberben létrejött a Budafoki Angyalok Civil Szerveződés, melynek alapítványi bejegyzése remélhetőleg januárban megtörténik.
A szervezet karácsony előtt közel száz, egyenként nyolcezer forint értékű élelmiszercsomagot készített össze, melyet a mozgásukban korlátozott embereknek önkénteseik szállították házhoz.
– Amikor felhívtam az embereket, hogy szeretnénk nekik karácsonyra tartós élelmiszert adni, sokan nem hitték el, többen pedig sírva fakadtak – mesélte Nemes Anikó, aki a Vállalkozók Országos Szövetségének budai irodavezetője a Széchenyi-kártya hitelprogramban, és egyébként könyvelőirodát működtet.
Lassan harminc éve, hogy szívügyének tekinti a segítségnyújtást, amelyet az évek alatt több egyesület és alapítvány égisze alatt látott el, de most úgy gondolta, ideje, hogy Budafokon is szervezetten segítsen.
– December 28-án is osztottunk csomagokat, bár akkorra főzést és ételosztást terveztünk. Reméltem, hogy január 24-én már megtehetjük, de erre még várnunk kell. Hozzátette: az Ipartestület székházában szervezkednek, egyelőre a „raktáruk” is ott üzemel, sok segítséget kapnak az Ipartestület elnökétől, Jurás Lászlótól. A vállalkozók is aktívak, zöldséget, gyümölcsöt adnak a pakkokhoz, a vendéglátósok főznek, csomagolnak. Nagyon sok körülöttük a segítő szándékú ember.
Nemes Anikó arról is beszélt, hogy első körben saját környezetükben kutatják fel azokat, akik megszorultak, de a Facebook közössége is sokat segít ebben. Szólnak a rászorultaknak, hogy Budafokon ilyen lehetőség van, nekik pedig, ha tudnak valakiről, aki igényelné a segítséget. Tervezik, hogy szolgáltatásokkal bővítik a segítségnyújtást, amint lehet, fodrászt és pedikűröst hívnának, valamint a jogsegélynyújtást is szeretnék felvenni a tevékenységeik közé.
(Tamás Angéla)
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/karacsony-utan-is-foldre-szallnak-az-angyalok
Vélemények