A nehéz év a Polgármesteri Hivatal dolgozóit is új feladatok elé állította, akik a megváltozott körülmények között mutatott helytállásukért jutalomban részesültek.
2020-ban a koronavírus-járvány miatt számtalan új kihívással, élethelyzettel, problémával szembesültek a Polgármesteri Hivatal munkatársai is, akik a megváltozott helyzetben is jól helyt álltak, és kitartóan segítették az ügyfeleket a hivatali ügyintézés során. Az új körülményekhez kellett igazítani munkájukat az önkormányzat intézmények munkatársainak, a pedagógusoknak, a pedagógia munkát segítő és technikai dolgozóknak, a szociális szféra dolgozóinak vagy éppen a rendőrség állományának is. A kerület vezetése elismerése jeléül valamennyi kiemelkedő munkát végző, elhivatottan és fegyelmezetten dolgozó munkatársat jutalomban részesített.
A járványhelyzet következtében az alpolgármesterek feladatai is módosultak, új területekkel egészültek ki. A tavaszi pandémiás helyzetet követően a kerület életének újra indításában vállalt kiemelkedő szerepük, az önkormányzat színvonalas működése érdekében tett erőfeszítéseik és a járványügyi döntéseket meghozó Helyi Operatív Törzs munkájában való szerepvállalásuk elismeréseképpen ők is jutalomban részesülnek.
forrás: https://budafokteteny.hu
Vélemények