Társadalmi egyeztetést indít az új dél-budapesti Duna-híd úthálózatának első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos úti csomópontig tartó szakaszáról a tervezést irányító Budapest Fejlesztési Központ (BFK). A kérdőívet szeptember 29-ig a www.ujdunahid.hu linken elérhető honlapon lehet kitölteni.
A kérdőív négy nagyobb tematikus egységből, a beruházáshoz kapcsolódó általános szempontok, a budai oldali és a Csepel-szigetet érintő fejlesztések, valamint az első szakasz pesti oldali fejlesztéseinek véleményezéséből áll. A felmérés célja, hogy a központ megismerje a budapestiek és a környező településen élők véleményét a Dél-Pestet, Csepelt és Dél-Budát összekötő új úthálózatról – olvasható a BFK közleményében.
A híd irányonként két új forgalmi sávon kapcsolja majd össze a déli kerületeket és városfejlesztési övezeteket, valamint lehetővé teszi a forgalomcsillapítást. A hídon irányonként két és fél méter széles kerékpárút és új villamosvonal is épül, amely csatlakozik majd a csepeli és ráckevei HÉV vonalához.
Az új Duna-híd tervezése 2018-ban indult el, a munkát az egy évvel korábban kiírt nemzetközi tervpályázat győztese, a holland UNStudio és az brit Buro Happold Engineering alkotta tervezői konzorcium végzi. Az új városi körút úthálózatának első szakaszát a BFK szakmai irányításával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készíti elő. A híd tervét 2020 februárjában a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is támogatta.
Az új híd és a kapcsolódó úthálózat megépítése a többi között hozzájárul a Hungária körgyűrűn belüli forgalomcsillapításhoz, a belvárosi Duna-hidak forgalmi terhelésének csökkentéséhez, és új városrészek jöhetnek létre a jelenleg még jellemzően elhagyott, zömében rozsdaövezeti telkeken – áll a közleményben.
Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója elmondta: a hídhoz kapcsolódó körúton gyalogos aluljárók vagy felüljárók helyett zebrákon lehet majd átkelni, a forgalomtól védett járdákat fasorok szegélyezik majd, és Újbudán egy kisebb útmenti parkot is terveznek.
A hidat és a kapcsolódó úthálózatot bemutató új honlapon megtalálhatók a még nem végleges, tájékoztató jelleggel közzétett fejlesztési elképzelések, az úthálózat jellegzetes elemei, megoldásai. A központ arra kéri a budapestieket és az agglomerációban élőket, hogy ismerkedjenek meg a tervekkel, kövessék nyomon az új Duna-híd születését és vegyenek részt a fejlesztési elképzelések alakításában.
Gajda Péter, mint a fejlesztéssel érintette egyik kerület, Kispest polgármestereként közösségi oldalán fejtette ki a véleményét a tervekről. Mint írja: „…csak olyan beruházást támogat a kerület, ami érezhetően csökkenti a Határ út környéke, Kispest és Wekerle, zaj, por és károsanyag terhelését. Most – egy jelentős többletkiadással – de a fenti kritériumoknak megfelelő és az önkormányzat által igazságügyi szakértők véleményével is alátámasztott változatot kaptunk.
Ez a képeken látható módon nem járna a ferencvárosi kiserdő kivágásával, a villamos sín alá alagútba helyezné a teljes útpályát és a Határ út jelenlegi útvonalát csak helyi közlekedésre engedné használni. Összességében kollégáimmal együtt és a korábbi hosszú éveken át zajló egyeztetések alapján úgy láttam, hogy ez a verzió az, ami jelentősen javíthat a környéken élők életminőségén. Ebben egyébként Ferencváros és Kőbánya polgármestere, valamint főpolgármester úr kabinetfőnöke is egyetértett. Továbbra sem támogatok tehát olyan elképzelést, ami a Kiserdő eltüntetésével járna, és amely felszínen vezetné az új útpályát” – olvasható a bejegyzésben.
forrás: https://22.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/200914/tarsadalmi-egyeztetes-indul-az-uj-fovarosi-duna-hid-uthalozatanak-elso-szakaszarol
Vélemények