Az ősz első testületi ülésén, szeptember 10-én döntöttek a képviselők arról, hogy forrást biztosítanak a jótékonysági szervezetek támogatására, hogy duplájára emelik a felsőoktatásban tanulók önkormányzati ösztöndíját, és kiálltak a tavasszal elmaradt lomtalanítás pótlásáért.

Az ülés előtt a képviselők köszöntötték Bozsik Yvette táncművészt, koreográfust, rendezőt, aki a szeptember hónap művésze címet vehette át Karsay Ferenc polgármestertől.

Méltatták a kerületi iskolák leköszönő igazgatóit, Szojka Andreát (Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) és Manolovitsné Erdőközi Orsolyát (Budai Nagy Antal Gimnázium), majd köszöntötték a helyükre lépő intézményvezetőket, Karakasev Évát (Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) és Kincses Katalint (Budai Nagy Antal Gimnázium).

Gratuláltak Kochné Orosz Anikónak, a Napraforgó Tagbölcsőde volt vezetőjének, aki az Emberi Erőforrások Minisztere elismerő oklevelében részesült. Munkáját korábban Katona Péter-díjjal ismerte el az önkormányzat.

A képviselők köszönetüket fejezték ki a nyugdíjba vonuló kollégáknak, köztük Zelenák Sándornak, a Budafok-Tétényért Városfejlesztő Kft. korábbi ügyvezetőjének, valamint Kecskeméti Ritának és Knyázsik Lászlónénak, akik mindketten a Polgármesteri Hivatal munkatársaként fejezték betöbb évtizedes közszolgálati pályájukat.

Az önkormányzat a pénzbeli és természetbeni támogatásokon túl személyes gondoskodást nyújt a rászoruló családoknak, azonban a testület döntése alapján támogatni kívánja azokat a kerületi civil szervezeteket és egyházakat, amelyek adományközvetítést vagy ételosztást szerveznek. Döntésük alapján pályázatot írnak ki ezen szervezetek számára, amelyre október 15-ig lehet jelentkezni. A pályázati felhívás és adatlap elérhető ide kattintva.

Döntöttek arról is, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is csatlakozik az önkormányzat a Bursa Hungarica programhoz, amelyre a kerületi, felsőoktatásban részt vevő diákok pályázhatnak. A szociális támogatást duplájára emelik, így havi tizennégyezer forint önkormányzati ösztöndíjban részesülhetnek a sikeresen pályázó tanulók.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által közzétett Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Program keretében tíz sportpark és egy 200 méteres futókör megépítésére kapott támogató döntést az önkormányzat még 2018-ban. Az egyeztetések lezajlottak, így a program újabb fázisához érkezett. A beruházás becsült költsége közel 185 millió forint, amely nagyrészt állami forrásból valósul meg. Az önkormányzatnak az önerőt kell biztosítania, melynek összege mintegy 7 millió forint — ennek biztosításáról hoztak most egyhangú, pozitív döntést a képviselők.

Kerületünkben a pandémia miatt elmaradt a tavaszra tervezett lomtalanítás, azonban a kerület vezetése szeretné, ha még idén bepótolnák azt. Az FKF Zrt. felajánlotta, hogy gyűjtőpontos lomtalanítást szerveznek Budafok-Tétényben, azonban azóta nincs információja az önkormányzatnak a részletekről. Ezért Karsay Ferenc polgármester levelet írt az FKF Zrt.-nek, amelyben kérte a megszokott lomtalanítás pótlását, és együttműködéséről biztosította őket. Mivel a levélre azóta sem érkezett válasz, és az önkormányzatnak továbbra sincs információja a lomtalanítás részleteiről, ezért most testületi határozattal nyomatékosították a kérést. Eszerint nem fogadják el az FKF Zrt. ajánlatát a részleges, gyűjtőpontos lomtalanításról, mivel az várhatóan a közterületek teleszemetelésével és felfordulással járna. Felkérték továbbá Karácsony Gergely főpolgármestert, a Fővárosi Közgyűlést, valamint az FKF Zrt.-t, hogy tegyék meg a teljes körű lomtalanítás pótlásához szükséges intézkedéseket.

Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Klauzál Ház és a Cziffra Központ műszaki, technikai eszközállományának cseréjére, kiépítésére, pl. lámpatestek cseréjére, ablakok külső árnyékolására. A támogatás igénylésének feltétele az önrész vállalása, amely jelen esetben 2,5 millió forintot jelent. Ennek biztosításáról is pozitívan döntött a testület.

A járvány miatt bevezetett veszélyhelyzetben szünetelt a közművelődési megállapodással rendelkező civil szervezetek programtámogatásának kifizetése és a már kifizetett összegek felhasználása. A képviselők most döntöttek arról, hogy átstrukturálják a megítélt támogatást, így lehetőséget adnak új programok megvalósítására is. Ennek megfelelően módosítják a már megkötött szerződéseket.

A testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és a részletes napirendek itt érhetők el.

forrás: https://budafokteteny.hu/hir/ez-tortent-a-szeptemberi-testuleti-ulesen2020