A tartályokat a lakosok az előre megadott időpontokban vehetik át az Oroszlános Udvarban. Az osztás augusztus 25-től augusztus 31-ig tart (vasárnap kivételével).
Minden gyűjtőhöz összeszerelési útmutatót mellékelünk, ami alapján az igénylőknek kell elvégezniük az összeszerelést és a használatba helyezést. Készítettünk egy videót is, amelyben lépésről lépésre bemutatjuk a folyamatot:
Felhívjuk a lakosok figyelmét, hogy a szett legalább középméretű, 3, illetve 5 ajtós személygépkocsiban a hátsó ülések lehajtásával szállítható. Alternatív esetben a tetőcsomagtartóra szerelve. A BKV járművekre nem fér fel.
Az akció sikerességét mutatja a tízszeres túljelentkezés. Akinek az idén nem jut, az jövőre fogja megkapni a tartályt. Az önkormányzat azt szeretné, ha minden sikeresen jelentkező hozzájuthatna a gyűjtőhöz. Új regisztráció is indul majd annak érdekében, hogy aki eddig nem tudott igényelni, annak is lehetősége nyíljon rá.
A mostani osztás egy tesztüzem, amelynek segítségével fel tudja mérni az igényeket az önkormányzat. Az akció a Részvételi Költségvetésnek köszönhetően valósult meg. Az önkormányzat által második alkalommal meghirdetett program keretén belül ismét a lakosok dönthettek arról, hogy területrészenként a rendelkezésre álló keretösszeget mire fordítsa a hivatal. A beküldött projektötletek közül az esővíztartályok osztása volt az egyik legnépszerűbb.
Az esővízgyűjtő szett tartalma:
• 300 literes sötétzöld színű műanyag tartály
• tartályfedél
• talp
• csap
• esőcsatorna-bekötő betét
• összeszerelési útmutató.
Az összeállított esővízgyűjtő méretei:
– teljes magasság (talppal, fedéllel együtt): 130 cm
– legnagyobb átmérő (fedélátmérő): 80 cm
forrás: https://budafokteteny.hu/hir/sikeresen-zajlik-az-esovizgyujto-tartalyok-osztasa
Vélemények